80 dkg pörköltnek való borjúhús
1 l alaplé
6 dkg vaj
2 sárgarépa
1 nagy hagyma
12,5 dkg gomba
2 dl tejszín
citromlé
1 tojás sárgája
2 ek liszt
2,5 dl fehérbor
1 babérlevél
1 szál kakukkfű
szerecsendió
A húst kockázzuk fel, vajon pirítsuk meg, hogy egy kis színt kapjon és sózzuk, borsozzuk. Adjuk hozzá az apróra vágott hagymát és a felkarikázott répát, és dinszteljük együtt a húst és a zöldségeket, majd szórjuk meg kétevőkanálnyi liszttel, és takarék lángon folyamatosan kevergessük. 10 perc múlva öntsük hozzá az alaplét, tegyük bele a gombát, a fűszereket, öntsük hozzá a bort is és forraljuk a levest gyöngyözve körülbelül másfél-két órán át. Egy tálban keverjük össze a tejszínt, a tojássárgáját és a citromlevet. Hőkiegyenlítéssel adjuk hozzá a leveshez, keverjük el jól és azonnal tálaljuk.
Egy klasszikus recept szerint a borjúhús egyharmada borda, egyharmada oldalas, egyharmada szegy kell, hogy legyen a borjúbecsináltban. 1739-ben egy könyv a Dons de Comus már úgy tesz róla elsőként említést, hogy ennek az ételnek réges-régi hagyományai vannak. Kezdetben a maradékok felhasználása inspirálta receptet, ami az idők folyamán a kifinomult konyhaművészet egyik francia reprezentánsa lett. Van olyan elkészítési módja is, amelyben miután elkészült, még beteszik egy időre a sütőbe is, így még jobban sűrűsödik a szósz, omlósabb lesz a hús.
Elkészítése: A hagymát kevés olajon megdinszteljük, közben a húst is felkockázzuk és hozzáadjuk. Felöntjük egy kevés vízzel és hagyjuk főni. Közben a répát és a burgonyát felszele...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűPár szelet marhafelsálat kiklopfolok, megsózom. Kicsit pihentetem, majd forró olajban kérgesítem. Ha hús kérgesedett, kiszedem az olajból. Az olajba teszek koriandert, köménymago...
Elkészítési idő: 60 perc Nehézség: Könnyű• A letisztított és lehártyázott bélszínt 4 egyforma szeletre vágjuk, bárddal lelapítjuk úgy, hogy a szeletek kb. 2,5 cm vastagságúak legyenek, megsózzuk és megborsozzuk. • Serpe...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes1.Egy serpenyőben ropogósra pirítjuk a szalonnát, majd félre tesszük egy papírtörlőre. A gombát és a répát megtisztítjuk, és feldaraboljuk, a gyöngyhagymát meghámozzuk. A húsról el...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes