340 g liszt
34 g porcukor
34 g vaj
34 g tojás sárgája (kb. 2 kisebb tojásé)
20 g élesztő
4 g só
165 ml langyos tej
1 vaníliarúd kikapart belseje
½ Citrom reszelt héja
½ Narancs reszelt héja
Egy kevés tejben keverjük el az élesztőt, a tojássárgáját és a porcukrot. Majd az összes összetevőt gyúrjuk össze és dagasszuk simára. Ezután hagyjuk érni a tésztát 20 percig, majd gyúrjuk át és további húsz percig pihentessük. A tésztát osszuk hatfelé, és gömbölyítsük fel a kis darabokat. Rövid pihentetés után sodorjuk meg a szállakat, figyeljünk rá, hogy a szálak a végeik felé folyamatosan vékonyodjanak. Fonjuk össze a szállakat és kenjük le egész tojással majd húsz percig kelesszük, meleg gőzös helyen. Utána szobahőmérsékleten pihentessük, míg meg nem szárad rajta a tojás. Ekkor kenjük le újra, és továbbra is hagyjuk szobahőmérsékleten pihenni, míg meg nem szárad rajta a tojás. Így összesen maximum 35 percet kelesszük. 190 C-fokos előmelegített, gőzmentes sütőben 22-23 perc alatt süssük készre.
Minden por alakú hozzávalót (KIVÉVE A CUKROT) keverj össze, majd tedd félre. Másik edényben a lágy vajat keved el alaposan először a cukorral, majd add hozzá a tojást és addig kev...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
Kedves ismerőseim! Annyian kértétek a kenyér receptjét,hogy most ide leírom nektek. Házi kenyér "öreg tésztával". A lisztet,az élesztőt,az öreg tésztát,az olajat,a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A halakat pucoljuk meg és filézzük ki. Egy nagyobb fazék aljára tegyük a megtisztított és felkarikázott hagymát, majd a hal fejét, az úszókat és a csontot. Öntsük fel vízzel, és kb...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes