♥ SÁRGARÉPA
160 g sárgarépa
1 nagy csipet só
1 nagy csipet kristálycukor
víz
♥ ZSELATIN OLDAT
800 ml alaplé - csirke
40 g zselatinpor
♥ RÉTEGEZÉS:
330 g főtt sonka
5 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
120 g csemegeuborka
A zselatinport elkeverjük a csirke alapléből (amit vízből, só+bors, és leveskockából is összeüthetünk), majd 10 percig hagyjuk állni.
Ezután a keveréket felmelegítjük kb. 80 C-ra. Nem fontos s hőfok igazán, a lényeg hogy ne forraljuk fel, és annyira meleg legyen, hogy a zselatin szépen fel tudjon oldódni benne.
Egy kb. 23x8 cm-es gyümölcskenyér formát kifóliázunk folpackkal, és 0,5 cm vastagon beleöntjük a zselatinos alaplevet. Ezután a formát a hűtőbe tesszük, hogy szépen megkössön benne az alaplé.
Ezután a répát 0,5x0,5 cm-es darabokra kockázzuk, és enyhén sós-cukros vízben puhára főzzük kb. 10-15 perc alatt.
A tojásokat is feltesszük főni. Kb. 10-15 perc alatt keményre főnek. Kihűtjük őket, és leszedjük a héjukat.
Az így kapott tojások végeit levágjuk, hogy majd a formában passzoljanak egymáshoz.
Szépen felkockázzuk a csemegeuborkát is.
Hasonlóan 0,5x0,5 cm-es kockákra vágjuk a sonkát is.
Ekkor kivesszük a hűtőből a formát, amiben már fél centi vastagon megkötött az aszpik. Majd rárétegezzük a sonkát, uborkát, répát. Mindegyiket több rétegben. Az első réteg után rögtön a tojásokat is beletesszük, hogy kb. a forma közepére kerüljenek majd.
A maradék zselatinos alaplével feltöltjük a formát teljesen. A sarkukkal kilógó kockákat szépen elrendezzük, hogy ne lógjanak ki nagyon. Ezután hűtőbe tesszük a formát.
1-2 óra hűtés után kiborítjuk az aszpikot a formából, lehúzzuk róla a fóliát, és már szeletelhetjük is egy nagyon éles, sima pengéjű késsel.
Ezzel el is készült a húsvéti sonka aszpikban
1. A lisztet, a porcukrot, a fűszert és a szódabikarbónát egy nagy tálban összekeverjük. 2. Ezután hozzáadjuk az enyhén megolvasztott margarint. Nálam ez úgy nézett ki, hogy mikró...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűElőre elkészítjük a tölteléket. A mákhoz vagy a dióhoz hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, összekeverjük pici tejjel, és ezzel az összeállítással már is meg lehet tölteni (én...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA lisztet összekeverem a cukrokkal, a sütőporral és a citrom reszelt héjával, majd elmorzsolom a margarinnal, hozzáadom a tojássárgákat, ételfestéket,majd annyi tejfölt gyúrok hozz...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű