50 dkg finomliszt (BL55)
3 dl langyos víz
2,5 dkg élesztő
2 evőkanál olaj
2 evőkanál burgonyapehely (elhagyható)
1/2 kávéskanál aszkorbinsav (elhagyható)
1/2 evőkanál só
pici cukor
Az elkészítés pofonegyszerű: fogom a dagasztótálat, belemérem a lisztet, sót, olajat, burgonyapelyhet, aszkorbinsavat, belemorzsolom az élesztőt, belelöttyintem a vizet, és hagyom a gépet dolgozni jó 10-15 percig. A táltól könnyen elváló, nem túl puha, de jól formázható tésztát kapunk. Ezek után szépen bucira kerekítem a tésztát, meglisztezem a kelesztőtál alját, bele a tészta, kevés liszt a tetejére is, és konyharuhával letakarva langyos helyen pihen 40-60 percet (míg duplájára nő).
Ekkor alaposan lisztezett felületre borítom, és tetszés szerint hosszúkásra (formakenyér vagy vekni) vagy bucira formázom, és a sütőpapírral bélelt céledényben hagyom ismét 40 percig pihenni.
Félidőben egy éles késsel vagy pengével bemetszéseket csinálok a tetejére, és előmelegítem a sütőt 220 fokra.
A kelesztés végén megspriccelem a kenyér tetejét (itt szórom meg magvakkal, ha akarom; mehet rá szezámmag, lenmag, napraforgó, tökmag, ki mit szeret) és a jénai tetejének belsejét is, és mehet a sütőbe.
Kb. 15-20 perc múlva leveszem a jénai tetejét (hacsak előbb el nem éri a tészta, mert akkor nyilván előbb, hogy ne nyomja el a kenyér szép formáját), és 200 fokon újabb 25 percig sütöm – amíg szép aranybarna nem lesz.
Akkor lesz igazi a kenyér, ha a formából kivéve az alját megütögetve egyenletes kopogó hangot hallat. Rácson hagyom kihűlni.
》Egy műanyag, vagy kerámia tálba beleteszem a lisztet, élesztőt és a sót. ( itt vigyázok, hogy ne érjenek egymáshoz) 》Beleöntöm a vizet is és egy fakanállal összekeverem, kicsit...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAz egészet egy tálba bele kell tenni a friss élesztőt se kell felfuttatni csak, ha porral dolgozunk! A tésztát simára dagasszuk , ha kell akkor tegyünk hozzá még pici lisztet. 30...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézKimérjük a hozzávalókat. 2. Az összes hozzávalót összeöntjük. 3. Habverővel felverjük. 4. Kivajazott tepsiben 180 fokon fél óráig sütjük.
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűDie ersten 6 Zutaten gut verkneten und 2 Stunden gehen lassen. Der Teig wird wunderbar weich, ohne zu kleben! Eigelb und Milch verrühren. Den restlichen Käse in einen Teller geb...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű