1,5 csésze porcukor
2/3 csésze őrölt mandula
2 tojásfehérje
só
1 tk. citromlé
4 tk. kristálycukor
sárga ételfesték
150 g citromkrém
A mandulát keverjük el a porcukorral, és szitáljuk át. A tojásfehérjét egy csipet sóval és a citromlével verjük kemény habbá. Apránként adjuk hozzá a cukrot, és verjük még fényes hab lesz belőle. Forgassuk bele óvatosan a mandulás porcukrot, és tegyük hozzá a színezéket. Ügyeljünk arra, hogy ne keverjük túl! Habzsákkal nyomjunk kis halmokat egy sütőpapírral bélelt tepsibe, és hagyjuk 1 órát állni. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, és süssük 12 percig a halmokat. Hagyjuk kihűlni, majd ragasszuk össze a citromkrémmel.
A margarint serpenyőben felolvasztjuk, megpirítjuk rajta az aprított bacont, majd hagyjuk langyosra hűlni. A langyos vízben elkeverjük az élesztőt, a cukrot, 1 evőkanál lisztet, ha...
Elkészítési idő:Elkészítés Első lépésben a piskótákat megsütjük 30*20 cm-es tepsin. A tojást kettéválasztjuk, a sárgáját a cukorral fehéredésig kikeverjük, hozzáadjuk a lisztet, és óvatosan bel...
Elkészítési idő: 1-1.5 óraA tészta alapanyagait robotgéppel összedolgozzuk, majd kivajazott, kb. 20 centis kapcsos tortaformában kisütjük 2 lapban, előmelegített sütőben, 180 °C-on, 35 perc alatt. Ha kivett...
Elkészítési idő: