1 kg liszt
6 dl langyos tej
1 evőkanál só
5 dkg élesztő
pici cukor
5 dl olaj a kisütéshez
Valamint:
fokhagyma
tejföl
sajt ízlés szerint
Az élesztőt kevés cukros tejben felfuttatjuk, majd a liszthez öntjük, a maradék tejjel és sóval sima tésztává gyúrjuk. A kész tésztát kiolajozott zacskóba tesszük (olyanba, amiben lesz helye kelni), és berakjuk a hűtőbe.
Lehet azonnal is kisütni belőle, de a legjobb, ha legalább 3-4 órát hagyjuk kelni a hűtőben.
Amikor ki akarjuk sütni, elkezdjük felforrósítani az olajat, és valóban legyen FORRÓ, mikor bele rakjuk a tésztát. Leszakítunk egy olyan jó maroknyit, kissé összegyúrjuk a két kezünkkel, aztán elkezdjük széthúzogatni. Minél vékonyabbra húzzuk, annál jobb, de azért ne legyen hártyavékony, és igyekezzünk nem elszakítani a tésztát. Ezután belehelyezzük az olajba, gyorsan színt fog kapni, ekkor már fordíthatjuk is, és nem kell fél perc, már vehetjük is ki.
Papírtörlőn leitatjuk az olajat, és már mehetnek is rá a feltétek ízlés szerint.
A maradék tésztát visszacsomagoljuk, és akár egy héten át is eláll a hűtőben bezacskózva.
Elkészítés A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a szobahőmérsékletű zsírt, a tojásokat, a csipet sót, a cukrot, a sütőport és elkezdjük összegyúrni a tésztát. Annyi tejfölt...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes
1 tojást lisztel jó keményre összegyúrjuk,és nagylyuku reszelön reszelön lereszeljük.. Tanácsos a lisztbe többször bele nyomkodni mert ugy sokkal keményebb lesz a tészta széle...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű