A tésztához:
500dkg finomliszt 1 ek búzacsíra
3 dkg élesztő
3 evőkanál porcukor
1 mokkáskanál só
2 evőkanál olvasztott vaj
3 ml langyos tej
A töltelékhez: 25 dkg házi lekvár
A kenéshez:
1 db tojás sárgája
1. Az élesztőt a langyos tejnek kb egyharmad részével, csipet cukorral felfuttatjuk, majd beletesszük az összetevőket a kenyérsütő tartályába az összes hozzávalót a felfuttatott élesztővel együtt. Tészta dagasztás-kelesztés programon elindítjuk a gépet. Dagasztás után még tovább hagyjuk kelni 40 percig.
2. Mikor megkelt, lisztezett asztalra borítjuk a tésztát, nyújtófával egy kb 30 cm-es sugarú körré nyújtjuk. Fánkszaggatóval, vagy üvegpohárral köröket szaggatunk ki belőle, 19 darabot.
3. Mindegyik közepébe teszünk egy diónyi nagyságú lekvárt.
4. Alul összecsípve a tésztát, gombócokat formázunk belőlük. Egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformába sütőpapírt teszünk, és egymás után beletesszük a bukta gombócokat úgy, hogy az oldalukat szintén megkenjük olvasztott vajjal. Ez azért szükséges, mert így sülés után könnyen szétválnak a buktácskák. Ezután a tojás sárgájával lekenjük a buktasereget.
5. Betesszük a hideg sütőbe, hagyjuk kelni még 15 percig, majd a sütőt 190 fokra tenni és sütni 30 percig. /20 perc után papírt tenni a tetejére ne hogy megpiruljon nagyon./ Kicsit hűlni hagyjuk, majd porcukorral meghintve tálalhatjuk.
Kevés langyos tejjel, a liszttel, a cukorral és élesztővel kovászt készítünk. A többi porcukorral, és a vaníliás cukorral a tojás sárgákat habosra keverjük, hozzá öntjük a tej...
Elkészítési idő: 1óra 45 perc Nehézség: KönnyűMelegíts elő a sütőt 230 fokra. Egy tálba keverd össze a tápióka lisztet, a sót és az 1/3-ad bögre kókuszlisztet. Add hozzá a melegvízet, az olívaolajat és keverd alaposan össze. E...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA vajon pirítsuk meg a lisztet, ameddig világosbarna nem lesz. Adjuk hozzá a tejet, és kezdjük el forralni. A szószhoz adjuk hozzá a sajtot és addig főzzük, amíg az teljesen elolva...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA tészta hozzávalóit összegyúrom, kisodrom és hat részre vágom, kis kör alakokra formázom. Mindegyik tésztakorongra kockára vágott szalonnát és karikára vágott hagymát halmozok. Sü...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű