- 10 dkg étcsokoládé
- 4 tojás
- 6 dkg cukor
- 8 dkg liszt
- 2 evők. víz
Krém
- 12,5 dkg étcsokoládé
- 4 dl tejszín
Díszítés
- porcukor
- étcsokoládé forgács
A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, kissé visszahűtjük. A tojásokat ketté választjuk. A tojásfehérjéből a cukorral kemény habot verünk. A tojássárgáját a vízzel habosra, szinte már krémesre keverjük. A visszahűtött, de még folyékony csokoládét a tojássárgájához keverjük. Hozzáadjuk először a tojásfehérje hab harmadát, majd az egészet. Óvatosan, hogy a habot nehogy összetörjük, hozzáforgatjuk a lisztet. Sütőpapíros lemezre kenjük téglalap alakban. 180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt megsütjük. Egy darabka sütőpapírt megszórunk kristálycukorral. Erre fordítjuk rá a megsült tésztát, majd miután a sütéshez használt papírt eltávolítottuk ezzel a papírral együtt a rövidebb oldaláról roládszerűen feltekerjük és így hagyjuk kihűlni.
Ez alatt elkészítjük a krémet. 1 dl tejszínt felforralunk, majd a tűzről lehúzva hozzákeverjük az étcsokoládét. Addig keverjük, amíg sima bársonyos csokoládé krémmé nem válik. 20-30 perc alatt kihűtjük. A maradék 3 dl tejszínt 15 percre fagyasztószekrénybe teszünk, az sem baj ha kissé kikristályosodik, majd kemény habbá verjük. A tejszín harmadát óvatosan a csokoládékrémhez forgatjuk, majd a maradékot is. 1-2 evőkanálnyi krémet félreteszünk a díszítéshez, a többivel megkenjük a roládot (a végén 3-4 centit szabadon hagyva) majd feltekerjük. Megszórjuk porcukorral. A csokoládékrémből kis rózsákat nyomunk a tetejére, amikbe 1-1 csokoládélencsét tűzködünk. Végül 2-3 órára hűtőszekrénybe tesszük.
a túrót áttörjük a szitán, majd összekeverjük a porcukorral, a tejjel és az olajjal. Majd a sütőporral elkevert lisztet is a masszába tesszük és az egészet jól összegyúrjuk. Liszte...
Elkészítési idő: 30 p Nehézség: Könnyű
A piskótalaphoz összekeverjük a lisztet és a keményítőt. Az 5 tojás fehérjét a citrom levével és a 7-8 deka porcukorral kemény habbá verjük, a sárgáját pedig a vízzel és a 7-8 deka...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Töltelék: -1 kg túró -10 dkg porcukor(ízlés dolga) -1 citrom reszelt héja -2 tojássárgája -2 ek. tejföl -1 csg.vanília puding -4 tojás felvert habja -mazsola (most nem volt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű