- 70 dkg csirkemellfilé
- 9-10 szelet bacon
- 10 dkg reszelt trappista sajt
- 5 dkg reszelt füstölt sajt
- 7-8 evőkanál darált dió
- 1 kávéskanál só
- 1 csipet őrölt bors
- 1 evőkanál liszt
- 2 tojás
- 7 dkg aszalt szilva
- 7 dkg aszalt sárgabarack
- 2 dl főzőtejszín
A csirkemellet megmosom, papírtörlővel leitatom róla a felesleges vizet és felkockázom - sózom, borsozom, összekeverem, és megforgatom az 1 evőkanál lisztben. Az aszalt gyümölcsöket összevágom. A kétféle reszelt sajtot és a darált diót összekeverem, hozzáadom a tojásokat és a tejszínt, majd alaposan összekeverem, és veszek ki ebből a masszából 2-3 evőkanálnyit és félreteszem. A többibe beleteszem a csirkemellet és az asztalt szilvát, barackot, és ezzel is jól elkeverem.
Az őzgerincformát kivajazom, hintek bele zsemlemorzsát (mindenhol érje a formát), majd a bacon szeleteket sorban belefektetem a formába úgy, hogy mindkét oldalán túl lógjon a szalonna. Majd belehalmozom a csirkemelles masszát, elegyengetem, ráhajtogatom a bacont, és a félretett 2-3 evőkanálnyi tojásos-tejszínes, sajtos masszát rákenem a tetejére.
A formát ráteszem egy sütőpapíros tepsire, és előmelegített 170 fokos légkeveréses sütőben 35-40 percig sütöm. Ezután kiborítom a formából a sütőpapíros tepsire és 200 fokon hagyom egy kicsit pirulni a másik oldalát is kb. 10 percig.
Párolt rizzsel tálalom, de a mazsola rajongóknak ajánlom, hogy mazsolás rizzsel tálalják, mert nagyon jól illik hozzá.
Hidegen és melegen is fogyasztható ez a csirkemell.
Minden por alakú hozzávalót (KIVÉVE A CUKROT) keverj össze, majd tedd félre. Másik edényben a lágy vajat keved el alaposan először a cukorral, majd add hozzá a tojást és addig kev...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
Tészta: 7 dkg kókuszliszt2,5 dkg gesztenyeliszt és 2,5 dkg makadámliszt /a makadám helyett jó a mandulaliszt, de akár a szezám is/5 evőkanál útifű maghéj (aki nem bírja, annak c...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
1 Heat the oven to 200C / fan 180C / gas 6. Melt the butter, sugar and syrup together in a large pan. Sieve the flour, bicarbonate of soda and ground ginger together in a l...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű