menu

Családireceptkönyv.hu

Lasagne


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


- Húsos szósz: 1 fej vöröshagyma finomra vágva, 30 dkg darált hús,1 db sárgarépa, 1 db fehérrépa, 2 gerezd fokhagyma, 1 db paradicsompüré
- Besamel: kevés őrölt szerecsendió, 10 dkg Rama, 1 liter tej, 6 dkg liszt,
- Tészta: 3 db tojás, 30 dkg liszt, , 5 evőkanál víz, ,
20 dkg sajt reszelve

Elkészítés:


Először a fokhagymát, vöröshagymát, és a sárgarépákat apróra vagdaljuk. Megpirítjuk a vöröshagymát kevés olajon. Ha a hagyma üveges lett, rátesszük a fokhagymát, és kevés vizet öntünk rá. A felaprózott sárgarépát, fehérrépát is hozzáadjuk, és erre is rápirítunk - kb. 10 perc. Ha kell, megint teszünk rá kevés vizet. Beletesszük az összekevert darált húst majd ezzel is lepirítjuk - kb. 10 perc -, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Végül beletesszük a paradicsompürét. Ahogy minden belekerült, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük ízlés szerint a húsos ragut. Puhára főzzük, majd levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni.

Most a besamel elkészítése következik. Olvasszuk meg a Rama-t, szórjuk rá a lisztet, és folyamatos, gyors keverés közben pirítsuk világosra. Közben forraljuk fel a tejet, öntsük hozzá a lepirított liszthez, és további melegítés, keverés mellett keverjük simára 1-2 perc alatt. Végül sózzuk, fűszerezzük be ízlésünk szerint.
Mivel elkészült a hústöltelék - ragu -, a besamel, most összeállítjuk a lasagnét.
A tojás, liszt segítségével házi tésztát készítünk, amelyet vékony csíkra kinyújtjuk.
A házi tésztát teszünk egy rétegben a tepsi aljába. Erre teszünk besamelt, majd hústölteléket, erre pedig reszelt sajtot.
Az előző lépést megismételjük, összesen 3-szor. Lezárásképpen a felülre kerülő 4. tésztarétegre ráöntjük a maradék besamelt, és a maradék reszelt sajtot. 180 C-on, légkeverés nélkül kb. 40-60 perc alatt készre sütjük a lasagnét.
Házi tésztával készíted sokkal finomabb lesz, mint amit a boltban lehet vásárolni. Így gluténmentesen is el lehet készíteni.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Tésztafélék,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Sonkás,gombás makaróni recept
Sonkás,gombás makaróni recept

A bacont és a sonkát vékony csíkokra vágjuk. A gombát megmossuk,felszeleteljük. A hagymát apróra vágjuk. Elkészítés:A tésztát sós vízben kifőzzük,leöblítjük. A bacont kiolvasztjuk...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Erika
Egyszer kelt fánk
Egyszer kelt fánk

2-3 dl tejben felfuttatjuk az élesztőt. A hozzávalókat a vaj kivételével egy tálba tesszük. Jól kidolgozzuk, majd az olvasztott vajat is hozzádolgozzuk. Lisztezett deszkára borítj...

Elkészítési idő: 1óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Bedő
Kelt tészta alaprecept
Kelt tészta alaprecept

Az élesztőt langyos tejjel és cukorral felfuttatjuk. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a tojásokat az élesztőt, 5 dkg cukrot, sót, tejet amennyit felvesz, tejfölt jól ös...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Sándor
Medvehagymás-ricottás gnocchi, kucsmagombával
Medvehagymás-ricottás gnocchi, kucsmagombával

Egy mély keverőtálba tesszük a ricottát és a lisztet. Egy kenőkés segítségével, vágómozdulatokkal összevegyítjük a kettőt, úgy, hogy a liszt bevonja a ricottadarabokat. A tál közep...

Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk