1 pohár cukor (1,5 decis)
fél pohár víz
negyed pohár (kb. 2 evőkanál) glükózszirup
1 evőkanál sűrű szörp vagy 2 evőkanál rostos gyümölcslé
cukor/étel hőmérő
A cukrot a vizet és a glükózszirupot beteszem egy kisebb edénybe és szép fokozatosan elkezdem melegíteni, időnként megkeverem.140 C fok környékén leveszem a tűzről és tempósan kevergetem, hogy hűljön ki egy kicsit (ez néhány perc), ezután jól elkeverem benne a szörpöt vagy a rostos gyümölcslevet, majd formákba töltöm vagy egyszerűen csak szilikon lapra csurgatom. Hagyom megdermedni, majd (ha nem fogy el azonnal), akkor celofánba csomagolom.
Arra mindenképpen figyelni kell, hogy ne kerüljön bele az előírtnál több szörp vagy gyümölcslé, mert akkor előfordulhat, hogy nem fognak megszilárdulni a nyalókák. Lehet színezni és ízesíteni is nyalókákat: az ételfestéket még főzés közben, 100 C fok körül érdemes hozzáadni, az ízesítőt pedig a legvégén, a szörppel vagy gyümölcslével együtt.
Nyalókát készíteni jó mulatság, de nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy nagyon körültekintőnek kell lenni, mert a forró cukor súlyos égési sérüléseket okozhat.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét felverjük habnak. Fokozatosan hozzáadjuk a kristálycukrot, és egyenként a tojások sárgáját. Ezután beleszórjuk a pudingporokat is. Nem kell b...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, cukorral, sütőporral, a tojássárgájákkal és kevés tejjel. Gyúrható tésztát készítünk. 22 x 34-es tepsit kizsírozunk, és kilisztezünk. Kb. 1 c...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Egy liter tejet, egy csomag vanilliás cukorral felforraltam.Tettem bele 7ek. grízt. Híg tejbegríznek kell lenni. Ha megfőtt félrehúzzuk. 3tojás sárgáját kevés cukorral kikeverjük,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű