- Egy műanyag tálca csiperke gomba (laskából, szegfűgombából is készíthető)
- Egy fej hagyma
- Fűszerek: só (ízlés szerint), bors (két őrlésnyi), pirospaprika (egy csapott kávéskanál)
- Étolaj
- Gomba és személy függvényében tojás, de minimum annyi tojás, ahány ember eszi
- Egy nagyobb serpenyő
- Díszítésre: petrezselyemzöld, vagy metélőhagyma apróra vágva.
A gombát le kell hámozni /tisztítani, kisebb darabokra aprítani (ha szép a tönkje az is ehető!), majd a hagymát is.
A hagymát a serpenyőben felforrósított olajon picit meg kell fonnyasztani (szakszóval dinsztelni), rátenni a gombát, sózni és borsozni. A gomba öt perc alatt összeesik, ekkor rámehet a pirospaprika is. A tojást közben egyesével fel kell ütni - megvizsgálni, hogy nem-e romlott, beteg - majd kevés sóval felverni simára. Ezt a gombára kell önteni, és néha átkeverni fakanállal, le ne kapódjon. Kóstolás után még sózható, borsozható, és petrezselyem zölddel, vagy metélő hagymával díszíthető.
Ha valakinek bírja a gyomra szalonnával is felturbózható, gombával együtt kell a serpenyőbe tenni, az apróra kockázott szalonnát.
Szalonna, kisütöd a zsírját, kiveszed, zsírra hagyma megdinszteled, rá a kolbikarikát, vigyázz mert ha szárazkolbász akkor a benne lévő paprika mikor sül könnyen leég és keserű les...
Elkészítési idő: 30 perc Nehézség: NehézA felvert tojásokat a szobahőmérsékletű tejjel, a liszttel és a pazmezán felével simára keverjük. Kicsit megsózzuk. Palacsintatészta sűrűségű legyen.
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA kolbászt megfosztjuk a bőrétől, felkarikázzuk és kislyukú húsdarálón egymás után kétszer ledaráljuk. Az így kapott kolbászpépet a puha vajjal és a többi hozzávalóval ö...
Elkészítési idő: 15 perc Nehézség: KönnyűA zabpelyhet szokásos módon elkészítjük: feltesszük főni annyi vízzel, amennyi tökéletesen elfedi. Addig főzzük, amíg jól beszívja magába a vizet. Ezután öntsük fel a tejjel, és i...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű