80 dg harcsa (az afrikai törpeharcsa nagyon finom, nem szálkás)
só, bors,
5 evőkanál GM liszt főzéshez (rizsliszt, Mantel vagy Schar B)
3 tojás (jól felverve)
6-8 evőkanál GM zsemlemorzsa
Melegítsd fel 200 C fokra a sütőt (légfúvásos) és tegyél sütőpapírt egy nagyobb tepsire, olajozd (vajazd be vékonyan.
Vágd a megmosott tiszta halhúst 3 cm széles csíkokra, sózd és borsozd ízlés szerint.
Forgasd először a lisztbe, rázd le és merítsd a felvert tojásba, csepegtesd le és forgasd a zsemlemorzsába óvatosan.
Tedd a bepanírozott halszeleteket a beolajozott sütőpapírra. Ha van, spricceld be olivaolaj sprével (Bertolli, CBA, XVI. ker Jókai tér).
Süsd 6-7 percig majd fordítsd meg a szeleteket és ismét 6-7 perc.
.
A panírozáshoz szánt lisztet ízesíteni szoktam kávéskanál (kék) Vegetával, 1-2 csipet kakukkfűvel.
Ez elég sok mennyiség egyszerre megenni. A panírozás után kettesével frissen tartó fóliába csomagolva egy tálcán a mélyhűtőben meg lehet fagyasztani, majd zacskóban megőrizni a a következő alkalmakra.
Őszintén szólva még nem próbáltam ki, de jól hangzik, nem zsíros.
Elkészítése: 1. A pisztrángokat kívül és belül is dörzsöld be citromlével és sóval. Forgasd meg a halakat lisztben, és a felesleges lisztet rázd le. 2. Egy serpenyőben hevíts...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA halszeleteket felengedjük, kicsit megsózzuk és lisztbe mártjuk. Forró olajban kisütjük és félretesszük. A vöröshagymát felaprítjuk, és friss olajban megdinszteljük. Hozzáadjuk a...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűKapcsold a sütöt 175 fokra Mérd ki a burgonyát, fözd meg és hagyd kihülni, hámozd meg majd szeleteld fel ½ centi vastag szeletekre. Fél tepsi nagyságú, magas oldalú tepsit ken...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes1. A fagyasztott halat engedjük ki. Ezt szobahőmérsékleten végezzük, ne használjunk meleg vizet vagy mikrót a folyamat gyorsítására. Számoljunk jó néhány órát az olvasztásra, a kés...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű