25 dkg liszt
5 dkg porcukor
1 db tojás
3 evőkanál kakaó
1 dkg szalalkáli
5 dkg margarin
kevés tej (kb. 1 dl)
a piskótához:
6 tojás
6 evőkanál liszt
6 evőkanál kristálycukor
fél csomag sütőpor (0,6 dkg)
a krémhez:
20 dkg porcukor
20 dkg margarin
1 tojás
4 dl tej
5 evőkanál liszt
1 vaníliás cukor
A kakaós lapokhoz a tészta hozzávalóit összedolgozzuk, úgy, hogy egy nyújtható tésztát kapjunk. A tésztát elfelezzük, és két kb. 27x34 cm-es lapot nyújtunk belőle.
Sütőpapíros tepsire helyezzük, és kés hegyével egy kicsit megszurkáljuk, hogy ne hólyagosodjon fel.
180 fokra előmelegített sütőben megsütjük, de vigyázzunk, mert pár perc alatt kész (5-6 perc). (Ha túlsütjük a lapokat, akkor könnyen kiszáradhat.) Ezután hagyjuk kihűlni.
A piskótához a 6 tojásfehérjét keményre verjük, és hozzáadjuk a kristálycukrot. Egyesével (vigyázva) belekeverjük a tojások sárgáját, végül pedig a sütőporral elkevert lisztet. Ugyanakkora tepsiben sütjük ki, mint a lapokat – 180 fokon kb. 20 percig (tűpróba).
A krémhez a lisztet a tejben 1 tojással elkeverjük, sűrűre felfőzzük, és hagyjuk kihűlni. Gépi habverővel a margarint a porcukorral és a vaníliás cukorral kikeverjük. Ha kellően kihűlt a tejes krém, akkor gépi habverővel jól elkeverjük a margarinos krémmel.
Összeállítjuk a süteményt: alulra egy kakaós lapot teszünk, erre jön a krém fele, erre a piskóta, majd rákenjük a krém másik felét, és befedjük a másik kakaós lappal.
Tálalás előtt porcukorral szórjuk meg, de lehet csokibevonattal is készíteni.
Szeletelés előtt 1 nappal állítsuk össze a süteményt, hogy legyen ideje megpuhulni, mert csak így szeletelhető szépen.
A pudingporokat 0,5 l tejjel és 3 evőkanál cukorral elkészítjük, és hozzákeverjük a gyümölcsöket. Egy tál alját kirakjuk a rumba áztatott keksszel, majd ráöntjük a csokis pudingot...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tojást, a cukrot összekeverjük, hozzáadjuk a túrót. Egy nagyobb kanálban az ecettel megpezsegtetjük a szódabikarbónát, ezt is a túróhoz adjuk, legvégül pedig belekeverjük a liszt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. A gyümölcsöket megmossuk, kimagozzuk. A piteformát kikenjük pici vajjal, majd belerakjuk a gyümölcsöket. 2. A lisztet (liszteket) összekeverjük a cukrokkal, majd hozzáadjuk a...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA hozzávalókat botmixerrel turmixoltam, majd hűtőszekrényben hűtöttem a krémet. Ízlés szerint más fűszerekkel is készíthető. 2 adag lesz belőle
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű