Egy nagy, sütőlap méretű tepsihez való mennyiséghez)
Alapanyagok a tésztához:
25 dkg vaj
50 dkg liszt
1,5 dl tejföl
20 gramm élesztő
1 tojás
3 evőkanál porcukor
1 mokkáskanál só
A töltelékhez:
40 dkg dió
10 dkg porcukor (A lekvár édességétől függően)
8 dl sárgabaracklekvár (savanykás, alacsony cukortartalmú)
A bevonathoz:
200 gramm magas kakaótartalmú (min.60%-os) csokoládé
egy evőkanál vaj
A tésztához először a hideg vajat elmorzsolom a liszt, a porcukor és a só keverékével.Ez elvégezhető késes aprítóval is. A tejfölt meglangyosítom és belekeverem az élesztőt.A tojást is hozzáadom, majd ezt a keveréket a vajas morzsához adom. Tésztát gyúrok belőle és gombóccá formálom, egy órára a hűtőbe teszem. Közben a diót alaposan átválogatom, nincs lehangolóbb, mint a zserbóban dióhéjra harapni.A cukorral együtt ledarálom, három egyenlő részre osztom. A lekvárt is kimérem, szintén három egyenlő részre osztom. Ha a tészta lehűlt, kivágok egy, a sütőlappal megegyező méretű sütőpapír darabot. A tésztát lemérem, pontosan négy részre osztom.Az első gombócot elöl hagyom, a többit visszateszem a hűtőbe.A tésztát vékonyra nyújtom – ebben sokat segít, ha közben a kivágott sütőpapírt magam mellett tartom és olykor hozzámérem.Mautner Zsófi Főzőiskola című könyvében a sütőpapíron nyújtja ki a tésztát. Ez a módszer sokat segít a pontosságban, de kissé megnehezíti a nyújtás folyamatát, mert folyton felgyűrődik közben a papír, fél kézzel le kell fogni.
A kinyújtott tésztát papírostul a tepsibe teszem. Megkenem a lekvár egyharmadával, majd megszórom a cukros-diós keverékkel.A következő tésztagombócot is lehet papíron nyújtani, ám ez alkalommal már nem pírostul kell a tepsibe tenni, hanem lefelé fordítva. Így a papírt egyszerűen le kell húzni a kinyújtott tésztalapról, és kész.Jöhet a következő, harmadik lekvár és dióréteg, majd a harmadik tészta. Az utolsó lekvár-dióréteg után jön az utolsó, negyedik tészta, erre már nem kerül töltelék. Ekkor kell alaposan megszurkálni egy villával, de nem csak a legfelső lapot, hanem az egész süteményt, mindegyik réteget át kell szúrni, hogy a gőz vígan járkálhasson a rétegek között.
Egy konyharuhával letakarom, egy órán át hagyom kelni. A sütőt 180 fokosra melegítem elő és kb. 40 perc alatt aranyszínűre sütöm.Hagyom teljesen kihűlni, majd egy sütőpapírt teszek az asztalra, és határozott mozdulattal ráfordítom a süteményt. Lehúzom az aljáról a sütőpapírt.A csokoládét a vajjal gőz fölött, nagyon lassan megolvasztom, beborítom vele a zserbót. Hagyom kihűlni. Ezután akár 3 napig is várakozhat, jót tesz neki, napról napra egyre jobb lesz.
Fele krémhez a kókuszt, fele krémhez a kakaóport keverjük. Tetejére a tejszínhabport készítjük
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1.A tészta elkészítéséhez az élesztőhöz adjuk az 1 mk cukrot, és a meleg tejben felfuttatjuk. 2.A lisztbe szórunk 1 csipet sót, kissé elvegyítjük, majd a puha vajat elmorzsoljuk b...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: KözepesKülön-külön összedolgozzuk a piros és a zöld részt. A zöldet téglalap alakúra nyújtjuk, a pirosból mandarin nagyságú golyókat formálunk, a zöld részből akkora darabokat vágunk, hog...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tojást jól kikevertem a cukorral és a sóval, hozzáadtam az aludttejet és az olvasztott margarint, alaposan kikevertem. Rászitáltam a lisztet, belekevertem az élesztőt. Annyi lisz...
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: Könnyű