Hozzávalók az alaphoz: (18 cm-es formához)
90 g Diawellness Sütőliszt
40 g hideg kókuszolaj 30 g poreritrit
3 ek hideg víz
A krémhez:
1 dl tej 30 g cukormentes étcsoki (nálam Wawel)
10 g holland kakaópor
csipetnyi só
édesítő ízlés szerint (nálam kb. 25-30 g Diawellness négyszeres erejű édesítő)
1 csapott tk Diawellness Sütőliszt (szerintem ez akár el is hagyható)
1 tojás
200 g light krémsajt
10-12 szem magozott cseresznye (kb.100 g)
A tészta hozzávalóit aprítógépbe tesszük, összekeverjük, majd kézzel kicsit összegyúrjuk. (Nem kell, hogy teljesen összeálljon a tészta.) Sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk, hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a krémet. A tejet, édesítőt, sót, kakaóport egy edénybe tesszük, csomómentesre keverjük és felmelegítjük. Beletördeljük a csokit, és kevergetve felolvasztjuk (ezt már a tűzhelyről levéve). A krémsajtot, tojást, lisztet kézi habverővel elkeverjük, majd, amikor kicsit kihűlt a csokis rész, akkor azt is hozzákeverjük. A tésztán eloszlatjuk a kimagozott, felezett cseresznyét, majd ráöntjük a krémet (ami ilyenkor még eléggé híg, folyós, de majd jó lesz) és előmelegített sütőben megsütjük. Gázsütőben 4 -es fokozaton – ez kb. 180 fok – 40-50 percig sütöttem. Egy éjszakára – vagy legalább jó pár órára – hűtőbe tesszük. (Sütőből kivéve még kicsit “rezgős”, és nyersnek tűnhet, de az úgy jó. Nem könnyű eltalálni ezt a pillanatot, nekem “túlsült”, azért vannak rajta azok a repedések, de szerencsére ez csak a külalakon ront, az íze így is mennyei : ) ) *Diawellness Sütőliszt helyett szerintem jó pl. graham liszt, zabpehelyliszt, teljes kiőrlésű búza/tönkölyliszt, stb. Szénhidrát és kalória: Az egész adag kb. 90 g ch és 1240 kcal. 100 gramm kész sajttorta:15,5 g ch és 213 kcal. 8-10 szeletre vágható, így kb. 9-11 g ch és 125-155 kcal/szelet.
A csokoládét olvasszuk fel vízgőz felett. Hagyjuk hűlni. Közben a vajat keverjük habosra közepes fokozaton. Vegyük lassú fokozatra és adjuk hozzá a tejet. Keverjük át. A...
Elkészítési idő:A zsemlemorzsát, a sót és a sütőport elkeverjük. A tojásokat szétválasztjuk és a fehérjéből kemény habot verünk. A vajat a cukorral és a vaníliaaromával kikeverem, majd hozzá...
Elkészítési idő:Ha összekevertük,zsírozott,lisztezett tepsibe öntjük a masszát.Kb.1/2kg meggyet potyogtatunk a tetejére,de bármilyen gyölccsel elkészíhető. Előmelegített sütőben 180 fokon kb.40-...
Elkészítési idő: