1kg marhalábszár
120g kolozsvári szalonna
2 evőkanál sertészsír
1 nagy fej vöröshagyma
1 szál sárgarépa
2 evőkanál tk. búzaliszt
350ml vörösbor, nálam Kékfrankos
350ml marhahúsleves, vagy víz
1 evőkanál paradicsompüré
2 gerezd fokhagyma
4 kakukkfű ágacska, vagy fél teáskanál szárított
1 kisebb babérlevél
só
frissen őrült bors
250g apró csiperke
250g gyöngyhagyma
A sütőt 230 fokra előmelegítettem. A hagymát finomra vágtam, a répát felkarikáztam. A szalonnáról levágtam a bőrét, csíkokra vágtam, vízbe tettem a bőrkével együtt, 10 percig főztem. Közben a húst megmostam, megtöröltem és 3-4cm-es kockákra vágtam. Vaslábasban felforrósítottam a zsírt és a lecsepegtetett szalonnát aranybarnára sütöttem. Szűrőlapáttal egy tálkába szedtem.
A forró zsiradékban a hús minden oldalát körbesütöttem, így a hő összerántja a húsban lévő fehérjét, kérget kap és megőrzi a nedvességét. A húst 3-4 körben sütöttem, hogy ne hűtse le a zsiradékot. Hőálló tálba szedtem.
A megmaradt zsírban megfonnyasztottam a hagymát, hozzáadtam a répát és együtt is pirítottam. Visszatettem a húst, szalonnát, bőrkét és egy evőkanál liszttel megszórtam. Lefedve alaposan összeráztam és 5 percre a sütőbe tettem. Amikor az idő letelt, megismételtem a lisztes szórást és összerázást. Újabb 5 perc leteltével kivettem a sütőből, aminek a hőfokát 150 fokra visszavettem.
A húshoz hozzáadtam a tálban maradt húslét, vörösbort, vizet, zúzott fokhagymát, kakukkfüvet, paradicsompürét, sóztam, borsoztam. Lefedtem és visszatettem a sütőbe. Időről időre megkevertem. A hús minőségétől függően 2,5-3 óra alatt puhul omlósra és sűrűsödik be a szaft. Amikor majdnem kész, hozzáadtam a megtisztított csiperkét, és gyöngyhagymát.
Friss, ropogós, kovászos kenyérrel tálaltam, de sós burgonya is jól illik hozzá. Akiknek nem kell kerülniük a tört burgonyát készíthetnek hozzá krokettet vagy hercegnőburgonyát.
A vöröshagymát vágd apróra, lassú tűzön fonnyaszd meg a zsíron, majd szórd rá a pirospaprikát, keverd meg, s engedd fel 2-3 evőkanálnyi vízzel. Amikor a hagyma zsírjára pirult, ted...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA marhaszegyet félpuhára főzöm, a szalonnát zsírjára pirítom. A bográcsot a sertés zsírral kikenem, majd a szegyet alulra teszem. A marhahús egy részét a tetejére halmozom, rátes...
Elkészítési idő: 6 óra Nehézség: KönnyűElkészítése: A hagymát kevés olajon megdinszteljük, közben a húst is felkockázzuk és hozzáadjuk. Felöntjük egy kevés vízzel és hagyjuk főni. Közben a répát és a burgonyát felszele...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű