20 közepes fej barna csiperke
25 dkg darált marhahús
7 dkg vaj
1 közepes fej hagyma
1 ek ketchup
1 ek mustár
1 ek worcester szósz
só, bors
15 dkg krémsajt
5 dkg cheddar sajt
pár koktélparadicsom
néhány salátalevél
A csiperkék tönkjét kitörjük, a kalapok mindkét oldalát a vajon 4-4 perc alatt, közepes lángon elősütjük. Egy tűzálló tálba ültetjük a nyílásokkal felfelé. A tönköket apróra vágjuk.
Az előző serpenyőben pirítani kezdjük a marhahúst, tönköket és a hagymát, megsózzuk és borsozzuk. Hozzáadjuk a szószokat és közepes lángon puhára pároljuk, majd belekeverjük a krémsajtot. Összenyomkodjuk-keverjük, addig pirítjuk így, míg már nem marad alatta semmi nedvesség, majd kiskanállal beletöltjük a kalapokba.
200 fokos sütőbe toljuk 10 percre (vagy amíg a hús kicsit megpirul, figyelni kell). Közben a cheddar sajtból kicsi négyzeteket vágunk.
A sütőből kivesszük a gombaburgereket, elzárjuk a gázt és a halmok tetejére tesszük a sajtszeletkéket. Pár percre visszatoljuk a még meleg sütőbe, míg a sajt ráolvad.
A koktélparadicsomból szintén szeleteket vágunk, a salátaleveleket apróra tépkedjük. A kész gomba-sajtburgerek tetejére tesszük a zöldségeket, azonnal tálaljuk.
Végül:
Fotózd le az elkészült ételt és mutasd meg mindenkinek! Kattints ide, a képfeltöltéshez!
https://www.facebook.com/tastemade/videos/1011502772270223/
Vágjuk szeletekre a kenyeret! Kenjük meg mindegyiket vékonyan vajjal! Zsírozzunk meg egy kör alakú tepsit vagy sütőformát és a kép szerint helyezzük bele a kenyérszeleteket! A p...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA cukkinit meghámoztam, lereszeltem, sóztam, borsoztam és hagytam kb. 15 percig, hogy levet eresszen, majd jól kinyomkodtam a levét. Hozzáütöttem két tojást, rászórtam a reszelt s...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűAz élesztőt a langyos cukros vízben felfuttatjuk, közben kimérjük a száraz hozzávalókat. A hozzávalókat jól kikavarjuk, az olajat utoljára tegyük hozzá, azzal is egyneművé kavarju...
Elkészítési idő: 1-1,5óra Nehézség: Könnyű