Családireceptkönyv.hu

Sült füstölt csülök


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók (4 főre): 1 nagyobb füstölt (hátsó) csülök, 4 nagy fej vöröshagyma, 15-20 dkg húsos szalonna (bacont szoktam használni), kevés sertészsír, sör (locsolgatni), továbbá burgonya ízlés és étvágy szerint, olaj a sütéshez.

Elkészítés:


A jóféle füstölt csülköt egyszerűen megfőzöm: megmosom, szőrtelenítem, ha kell :)), majd annyi vízben, amennyi ellepi, puhára főzöm (a füstölt levet nem öntöm ki, hanem a fagyasztóba teszem, később remek lesz leveshez, főzelékhez). Miután megfőtt, kiveszem a vízből, lecsepegtetem és nagyobb darabokra vágom (közben az utamba kerülő csontokat is eltávolítom). Ezután egy zsírral finoman megkent tepsibe ültetem a darabokat bőrükkel felfelé, sört locsolok a húsokra és forró sütőbe tolom pirulni őket.Amíg a csülköt főzöm, addig megtisztítom a burgonyát, hagymát, majd mindezt feldarabolom, amikor pedig a sütőbe kerül a hús, megsütöm a többi hozzávalót. A kisebb kockákra vágott krumplit olajban sütöm ki, közben a felcsíkozott szalonnát egy serpenyőben elkezdem zsírjára sütni. Amikor pirulni kezd, hozzáteszem a felszeletelt vöröshagymát és együtt megpirítom. Tálaláskor egy tűzálló tálba (nagy mennyiségnél tepsibe) rétegezem, alulra kerül a burgonya, rá a csülökdarabok, majd az egészet a hagymás szalonnával fedem. Sütőben néhány perc alatt kissé átforrósítom és már mehet is az asztalra. Tejfölös uborkasalátát, kovászos uborkát vagy más savanyúságot kínálok mellé.

Sült füstölt csülök

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Sertés húsból készült ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Körömpörkölt a la Mami
Körömpörkölt a la Mami

A kockára vágott hagymát a zsírban üvegesre sütjük, menet közben hozzáadjuk a apróra vágott fokhagymát, a pirospaprikát és felöntjük vízzel, megszórjuk őrölt köménnyel, sóval,bors...

Elkészítési idő: 2 h
Nehézség: Közepes
share
Avatar Temesvári sertéstokány
Temesvári sertéstokány

sertéscombot és a szalonnát csíkokra, a hagymát apróra a paprikát, paradicsomot kockákra vágjuk. Ha friss zöldbabunk van, akkor azt is 2-3 centisre daraboljuk. A szalonnát kiol...

Elkészítési idő: 50 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Szabolcsi töltött káposzta savanyú levélben
Szabolcsi töltött káposzta savanyú levélben

A húst egészben lemosom, és húsvágó deszkán apróra összevágom, a szalonnát apróra felkockázom, a hagymát is jó apró kockára, és hozzá adom a fűszerekkel együtt, rizsát megmosom, ho...

Elkészítési idő: 50-perc
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk