1/2 kg csirkemell filé, 40-50 dkg orsó tészta, fokhagyma, tejföl, sajt, liszt, 2.5 dl főzőtejszín, olaj, só, bors, paradicsom.
A csirkemelleket vékony csíkokra vágjuk és kevés olajon átsütjük, sózzuk, borsozzuk. Ezután 2-3 gerezd fokhagymát reszelünk hozzá, kb 1 púpos ek liszttel megszórjuk és felöntjük a főzőtejszínnel, majd összefőzzük.
A tésztát sós vízben kifőzzük. ezután a tésztát összekeverjük a tejszínes csirkével.
Egy kivajazott hőálló edénybe borítjuk, ízlés szerint apróra összevágott paradicsomot keverünk hozzá.
Lekenjük tejföllel, megszórjuk reszelt sajttal és előmelegített sütőben sütjük addig, amíg a sajt rápirul.
Görög vagy bolgár fűszerkeveréket is tehetünk bele.
1 Előkészítünk egy szalvétákkal fedett tálcát, valamint egy serpenyőben olajat a tűzhelyre. 2 A langyos tejet, a porcukrot, az élesztőt pedig egy edénybe kimérjük, és hagyjuk 15...
Elkészítési idő: 110 percKészen vásárolt leveles tésztát kinyújtjuk kb. 3 mm vastagságúra. A megadott méretet 4 felé vágtam, egyszer hosszában osztottam ketté, majd széltében, de mindenképpen induljanak...
Elkészítési idő:Először is felrakom a tészta vizet forrni, a sonkát tetszés szerint felvágom, az olajat egy lábasba öntöm, megvárom amíg fel melegszik majd bele rakom a sonkát, összeforgatom az...
Elkészítési idő: 10-perc