1 kg.dkg. burgonya (főtt, áttört) kb.
30-40 dkg. dkg. búzaliszt
1 db tojás
1 teáskanál só
8 g kristálycukor kb.
A töltéshez
Kemény lekvár
A főzéshez
víz
só
A pirított morzsához
20 dkg. zsemlemorzsa
2 evőkanál étolaj
A tálaláshoz
Porcukor
Serpenyőben melegítsünk kevés étolajat, majd tegyük rá a morzsát, és pirítsuk aranybarnára. Annyi olaj kell a morzsa alá, hogy az ne legyen nagyon száraz, de maradjon morzsalékos pirítás után.
A burgonyát enyhén sós vízbe feltesszük főni. Amikor megfőtt, alaposan törjük át a burgonyát.
A kihűlt, áttört burgonyára mérjük rá az összes többi hozzávalót, és dagasszuk egynemű tésztává.
A kész tésztát vékony lisztezett deszkán nyújtsuk 4-5 mm vastagra, majd egy kiszúróval 9-10 cm átmérőjű rudakat szúrjunk ki belőle.
A körök közepébe nyomjunk kemény lekvárt.
Ezután hajtsuk bele a lekvárt a tésztákba, hogy vastagabb rudakat kapjunk, és alaposan sodorjuk nudli formára össze a tészta széleit úgy, hogy a lekvár maradjon belül.
A kész nudlikat csendesen lobogó, enyhén sózott vízben addig főzzük, míg feljönnek a víz tetejére mind. Ez kb. 4 perc.
Ezután tésztaszűrővel szedjük ki őket a vízből, majd az előkészített pirított morzsába forgassuk bele.
A kész nudlikat frissen-forrón, ízlés szerint porcukorral megszórva tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok.
Tejfölt, cukrokat, tojást, citromot, olvasztott vajjal összekeverni, a tésztát és a tejet belefordítani, összekeverni. Jénait (1,9 l) vajjal kikenni és zsemlemorzsával körbeszórni....
Elkészítési idő: 45-55 perc Nehézség: Könnyű
Főzzük ki a tésztát. Vágjuk apróra a vöröshagymát, és kevés olajon kezdjük el pirítani. 1-2 perc múlva adjuk hozzá az apró kockákra vágott virslit is. Sózzuk, borso...
Elkészítési idő: 20 perc Nehézség: Könnyű
Keverjük össze a hozzávalókat. Hő egy 9,5 hüvelykes Nonstick Pan közepes lángon, és öntsük a tésztát a kívánt vastagságot (lásd az alábbi megjegyzéseket). Miután a tésztát fluffs...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű