a palacsintához:
4 dl liszt
4 dl tej
4 db tojás (közepes)
1-2 evőkanál porcukor
1 csomag vaníliás cukor
2 teáskanál sütőpor
csipet só
olaj a sütéshez
a töltelékhez:
25 dkg mascarpone
3-4 evőkanál mogyorókrém
2 evőkanál porcukor
1 csomag vaníliás cukor
2 dl habtejszín (v. hulala)
a tetejére:
10 dkg étcsokoládé
Az egész tojásokat összekeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, a csipet sóval és a tejjel. Ezután hozzászitáljuk a sütőporral összekevert lisztet, majd kézi habverővel simára keverjük. (A szokásosnál sűrűbb palacsintatésztát fogunk kapni.)
A palacsintasütőt kevés olajjal kikenjük, majd beleteszünk egy nagyobb merőkanállal a tésztából. Ezután a palacsinták mindkét oldalát kisebb lángon szép pirosra süssük.
A mascarponét alaposan összekeverjük a porcukorral, a vaníliás cukorral és a mogyorókrémmel. A habtejszínt (v. hulalát) kemény habbá verjük.
A tányérra egy palacsintát teszünk, majd ízlés szerint megkenjük a mascarponés-mogyorókrémmel. Ezután befedjük egy palacsintával, majd megkenjük tejszínhabbal. Addig ismételjük, amíg az utolsó palacsinta a tetejére nem kerül.
A maradék mogyorókrémet, összekeverjük egy kevés tejszínhabbal, majd azzal kenjük meg a palacsintatorta tetejét.
A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, majd kevergetve kihűtjük. Ezután ízlés szerint a torta tetejére csorgatjuk.
Tálalás előtt éles késsel ízlés szerint felszeleteljük, és úgy kínáljuk. (Érdemes az elkészült tortát betenni a hűtőbe, hogy a töltelék kicsit megdermedjen, így könnyebben szeletelhető.)
A habosra kevert alapanyagokat hozzaadom a tobbihez, amit egy masik Talban mar elore osszekerek. Elomelegitett sutoben megsutom.
Elkészítési idő: 45-60 perc1. A sárga tésztához egy tálban a tojásokat a cukorral habosra keverjük. Belekeverünk 16 dkg vajat (vagy margarint), majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet. A tésztát kiv...
Elkészítési idő:Tojást elkeverni a cukorral, lassan adagolom hozzá az olajat. Belekeverem a lisztet, a tejet, szódabikarbónát, almát hámozva kis darabokra vágva, diót, csokit, fahéjjal jól össze...
Elkészítési idő: 40 perc