A piskótához
6 db tojás
6 ek cukor
6 ek víz
1 csipet só
8 evőkanál finomliszt
5 ek narancslekvár
A krémhez
400 g mascarpone
4 ek narancslekvár
1 dl narancslé
1 narancsból nyert narancshéj
A piskótához
1.A tojások szétválasztásával kezdjük. A sárgáját és a cukrot habosra keverjük, majd folyamatos keverés mellett, kanalanként hozzáadjuk a vizet, és fehéredésig, 10-15 percig keverjük.
2.A fehérjéhez hozzáadjuk a csipet sót, és kemény habot verünk belőle.
3.A kemény habbá vert fehérjéhez több adagban hozzáadjuk a sárgáját, elkeverjük, majd szintén több részletben beleszitáljuk a lisztet, és összedolgozzuk a tésztát.
4.Sütőpapírral kibélelünk egy tepsit, és elegyengetjük benne a masszát.
5.175 fokon 12-15 perc alatt megsütjük. A végén tűpróbával ellenőrizzük.
6.Miután kivettük a sütőből, még melegen összetekerjük a piskótát, és feltekerve félretesszük kihűlni.
A krémhez
1.Amíg a tészta hűl, addig elkészítjük a krémet. Ehhez minden hozzávalót összekeverünk, majd a hűtőben pihentetjük.
Az összeállítás
1.A kihűlt piskótát óvatosan kitekerjük. Megkenjük a narancslekvárral, majd erre halmozzuk a mascarpone krémet, ügyelve arra, hogy a széltől 1,5 centis távolságot hagyjunk. (Így nem fog kifolyni.)
2.Óvatosan feltekerjük a piskótát, majd legalább 30 percre a hűtőbe tesszük.
3.Felszeletelve tálaljuk.
sütési hőfok: 175°C
sütési mód: alul-felül sütés
tepsi mérete: 38x34 cm
sütési idő: 15 perc
Az almákat meghámozom ,lereszelem és megdinsztelem ízlés szerint cukrozom ki szereti tehet fahajat is bele. A hozzávalókat összegyúrom jól kidolgozom és 4 fele osztom (ha dísz...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
A hozzávalókat összegyúrni, nyújtani, Kiszaggatni, 180 fokon megsütni, lekvárral megtölteni, tetejére csokimáz.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Form gut mit Butter eifetten, Backofen auf 180°C Ober-/Unterhitze vorheizen. Butter , Zucker, Eiern, Rum, Vanillezucker, Salz in der Küchenmaschine zu einer cremig hellen Masse...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű