Hozzávalók (kb. 15 darabhoz):
2,5 dl áfonyalé (vagy más gyümölcslé)
7 lap zselatin lap (ha esetleg narancs, mangó vagy ananászlével dolgozunk ez a mennyiség inkább csak 6)
2 ek. cukor
200 g 70%-os csokoládé
A zselatin lapokat hideg vízbe beáztatjuk, a gyümölcslét pedig felforrósítjuk. Ha a zselatinlapok megpuhultak, akkor kinyomkodjuk a vizet belőle, és a cukorral együtt elkeverjük a forró gyümölcslében. Kiöntjük szilikon jégkockatartóba vagy egy nagy négyzetes szilikon formába és legalább 3 órát (de akár egy estét) hűtőben állni hagyjuk. A csoki ¾-ét vízgőz felett felolvasztjuk, úgy hogy a víz épp, hogy csak gyöngyözzön és a keverőtál alja ne érjen bele a vízbe. Ha felolvadt a csoki, levesszük a tálat és belekeverjük a maradék csokit, majd hagyjuk szobahőmérsékletűre, langyosra hűlni. A zselatinkockákat kiszedjük a tartóból, ha egy naggyal dolgoztunk, akkor felvágjuk egyenlő nagyságú téglalapokra és, még amíg hűtő hideg, addig megmártjuk a szobahőmérsékletű, folyékony csokiban. Végül egy sütőpapíron landol, ahol megvárjuk, hogy megszilárduljon, és már jön is a csomagolás, ehhez kb. 11*16 cm-es papírra van szükségetek.
A tojások sárgáját kikeverjük a cukor felével. A fehérjéből a cukor másik felével kemény habot verünk, és összekeverjük őket. A sárga masszához óvatosan hozzáadjuk a lisztet, a van...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Kókuszlisztből, szárított tejből és cukrozott sűrített tejből masszát készítünk. kakaó 10 g A masszát gyúrólapra helyezzük és kidolgozzuk. Majd két felé vágjuk. Az egyik felébe be...
Elkészítési idő: 60 min. Nehézség: Könnyű
A tojást a cukorral, a tejjel és az olajjal kikavarjuk. A lisztet és a sütőport is beletesszük, meggyúrjuk a tésztát. Ha ragacsos, adunk hozzá még egy kevés lisztet. Amikor összeál...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű