menu

Családireceptkönyv.hu

Szamos isler


Írta:

Adag: 12db
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


10 dkg porcukor, 1,5 dkg vaníliás cukor, 22 dkg vaj, 30 dkg liszt, 6 dkg dió, 4 tojás sárgája, 1 kávéskanál fahéj, 50 dkg ribizli lekvár, 30 dkg étcsokolédé
A díszítéshez tetszés szerint színes marcipán massza

Elkészítés:


A hozzávalókat keverjük el és dolgozzuk össze, ügyeljünk rá, hogy ne gyúrjuk túl, mert nagyon törni fog a sütemény. Miután kész a tészta hűtőbe téve 10 percig dermesztjük, majd kb. 3 mm vastagra nyújtjuk.
Nyújtás után 7 cm átmérőjű kiszúróval korongokat szúrunk ki, majd 180 ˙C-ra előmelegített sütőben körülbelül 10 perc alatt világosra sütjük. Fontos, hogy amint elkezdenek pirulni a tészták szélei, azonnal vegyük ki őket a sütőből, mert hamar túlsülhet.
A világosra sült korongok közé egy evőkanálnyi ribizli lekvárt teszünk, és olvasztott csokoládéba mártjuk.
A csokoládét, vízgőz felett olvasszuk fel. Figyelem! Ha a csokoládénk túl sűrű ahhoz, hogy szépen tudjunk mártani vele, egy kevés étolajjal tudjuk hígítani a csokoládét.
A díszítéshez kb. 3-4 mm vastag lapot nyújtunk a piros marcipánmasszából, majd szív formákat szaggatunk ki, néhánynak a közepét is kiszúrhatjuk. Végül a szívecskéket ráhelyezzük a megdermedt csokoládéval mártott islerre a képen látható módon. Tovább díszíthetjük virággal, különböző motívumokkal ízlés szerint.

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Ildikó
anya--Joghurtos muffin
anya--Joghurtos muffin

Minden hozzávalót a joghurtos pohárral mérünk ki és tojások+cokor+olaj+joghurt+citromlé+összekevert szárazanyagok sorrendjében a robotgéppel összekeverjük. Vékonyan kiva...

Elkészítési idő: 45 perc
Nehézség: Nehéz
share
Avatar
Írta: Kati
Gluténmentes meggyes foltos piskóta
Gluténmentes meggyes foltos piskóta

Apa szedett egy jó adag meggyet, és úgy elvoltunk most a málnával, hogy szerencsétlen meggyel senki nem foglalkozott. Anya ma észbe kapott, hogy kell valamit kezdeni a meggyel, mi...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Írta: Anya
Barackos habos linzer
Barackos habos linzer

A margarint jól kikeverjük, majd belerakjuk a többi hozzávalókat, tésztát gyúrunk belőle. Tepsi nagyságúra nyújtjuk. Majd telerakjuk barackkal, alá egy kis grízt szoktam szórni. B...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Pite gyümölcsös
Pite gyümölcsös

A gyümlöcs es a lekvár kivételével a hozzávalókat összegyúrjuk és a tészta 2/3 részét 20 centis tortaformába nyomkodjuk a szélén 1,5-2 centis peremet kialakítva, a gyümölcs lekvár...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk