50 dkg sima liszt
2,5 dkg élesztő
6-7 dkg cukor
1 tk só
1 nagy vagy 2 kisebb tojás fehérje
1 tk sütőpor
1 joghurt (amikor nem volt itthon tettem helyette 2 ek tejfölt)
5 dkg vaj és 3-4 dkg olaj (persze lehet a teljes 10 dkg is vaj)
1,5 dl langyos tej
Az összes hozzávalóból ruganyos tésztát gyúrtam, hagytam fél órát pihenni, majd egy picit átmozgattam. Utána hagytam, amíg teljesen meg nem kelt - mivel mostanában még nincs olyan jó idő ez kb 1,5 óra volt.
A tésztát 10 egyenlő részre osztottam és a kis golyókat megint hagytam egy kicsit - nagyjából negyed órát.
A kis golyókat elfeleztem - mondjuk eleve lehetne 20 pici golyóra osztani :) - és mindegyiket megsodortam kb 30 cm hosszú nudlinak. Kettőt összecsavartam és gyűrűt formáztam belőle - a végeit szépen összefogtam, hogy ne nyíljon szét.
Szilikonos sütőpapírral bélelt nagy tepsire raktam őket - nem túl sűrűn, mert még nőnek! - és megint hagytam egy kicsit pihenni. Ez már tényleg nem sok, max fél óra.
20 perc után bekapcsoltam a sütőt 200 fokra, majd a gyűrűket megkentem a tojássárgájával. Lehet szórni a tetejére bármilyen magot - szezámmag, lenmag, mák - de anélkül is finom.
Az előmelegített sütőbe tettem az acmákat és kb 25 perc alatt szép pirosra sültek.
https://sylviablogja.blogspot.hu/…/uj-kedvencunk-az-acma.ht…
A tejbe tettem a vajat, mikróban meglangyosítottam, majd addig kevergettem, míg a vaj felolvadt. A robotgép keverőtáljába öntöttem a langyos vajas tejet, beleütöttem a tojást, hoz...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesElőször a mazsolát egy kis tálba tesszük és ráöntjük a rumot. Ázni hagyjuk, hogy a mazsola az összes rumot felszívja. A tejet megmelegítjük és beleszórjuk az élesztőt, majd 5-10 p...
Elkészítési idő: 3 óra Nehézség: KözepesNa akkor kezdjük: tegyük mély tálba a száraz anyagokat, és morzsoljuk össze a zsírral, a cukorral, a vaníliás cukoral és a csipet sóval. Mélyedést készítsünk, és tegyük bele a toj...
Elkészítési idő: 180 perc Nehézség: KözepesElkészítés módja 3 dl tejet a 3 mokkáskanál cukorral meglangyosítjuk, hozzáadjuk az élesztőt, és felfuttatjuk. 25 szem szacharint fél dl langyos tejben feloldunk. A 60 dkg liszt...
Elkészítési idő: 60 Nehézség: Közepes