3 db padlizsán (hosszanti 5mm-es szeletekre vágva)
4 közepes db paradicsom (5mm-es szeletekre vágva)
10 dkg parmezán sajt
40 dkg mozzarella (4 közepes bogyó)
1 csokor bazsalikom
1 db tojás
2 gerezd fokhagyma
1 közepes db vöröshagyma
25 dkg konzerv paradicsom (darabolt)
2 ek sűrített paradicsom
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
oregánó ízlés szerint
A zöldségeket mossuk meg és szeleteljük fel őket. A padlizsánt sózzuk le, és hagyjuk, hogy kieressze a kesernyés levét. Ez kb. 10 perc, utána mossuk le és papírtörlővel törölgessük át. A fokhagymát a kés lapos felével zúzzuk össze, és vágjuk kisebb darabokba, a vöröshagymát kockázzuk.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Egy tűzálló tálat kenjünk ki olívaolajjal és tegyük félre.
Egy kisebb serpenyőben melegítsünk össze 4 evőkanál olívaolajat két a gerezdnyi zúzott fokhagymával, szórjuk hozzá a kockázott vöröshagymát, és pároljuk össze vele. Ez kb. 3 perc, utána öntsük hozzá a darabolt konzerves paradicsomot, és gyakori keverés mellett főzzük össze vele úgy 8-10 percig. Kicsit sűrűsödjön össze. A vége felé adjuk hozzá a paradicsompürét, sózzuk, borsozzuk, szórjunk hozzá szárított oregánót, majd a legvégén keverjük hozzá a tépdelt bazsalikomleveleket. Keveset hagyjunk belőle a díszítéshez.
Miközben rotyog a paradicsomszósz, tegyünk a tűzhelyre egy másik, nagyobb serpenyőt. Hevítsük fel, majd 3-4 szeletenként, ahogy belefér, olívaolajon pirítsuk meg a padlizsánszeleteket mindkét oldalukon úgy 5-5 perc alatt. Egy papírtörlőre szedjük őket, hogy a felesleges olajat leszárítsuk róluk.
Amikor elkészültünk a padlizsánsütéssel, akkor jöhet a kiolajozott tál. Ebbe fektessünk egy sor padlizsánt, öntsünk rá pár kanál paradicsomszósz, egy sor szeletelt paradicsomot, egy sor szeletelt mozzarellát, szórjuk meg reszelt parmezánnal. Ezt a folyamatot folytassuk, amíg az alapanyagok el nem fogynak. A rakottas tetejére mindenképpen parmezánszórás, a nyakába végül pedig egy felvert tojás kerüljön.
Tegyük a rakott padlizsánt az előmelegített sütőbe kb. 20 percre, amíg a teteje szép aranybarna lesz.
Tálalás előtt feltétlenül hagyjuk hűlni legalább 20-25 percig, ha kibírjuk, akkor akár egy órát. Melegítve akár másnap is ehetjük, akkor a legfinomabb! Jó étvágyat hozzá!
Ha szaftosabban szeretjük, akkor kevés hűlés után tálalhatjuk is, ha kevésbé levesen szeretnénk enni, akkor viszont feltétlenül várjunk vele akár másnapig. Addigra magába szívja a paradicsom levét és csodálatosan lehet majd vágni is.
A sütőt 175 fokra előmelegítjük. Egy sütő tepsit olajjal kikenünk vagy sütőpapírral kibélelünk. A pizza tésztát egy nagy vágódeszkára vagy tiszta munkalapra tesszük. Egyenletes...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyűhús+zsemle+tojás+4 ek. morzsa+fűszer+p.paprika--gombócót csinálunk+morzsába forgatom. tejfől+víz+tej+krémsajt+liszt+mustár--kikeverem+reszelt sajt--fűszer. Tepsibe--vaj-sajts...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA csirkemellet megmossuk, a vizet lecsepegtetjük, majd késsel kinyitjuk, vigyázzunk arra hogy ne lyukadjon ki, egy kicsit húsklopfolóval megütögetjük. A fetasajtot a villával ös...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű