menu

Családireceptkönyv.hu

Házi csoki keksszel


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Hozzávalók:

250 gr tejpor,
100 g vaj,
2 csésze cukor,
1/2 csésze víz,
egy teáskanál citromlé,
rum,
200 g tejcsokoládé (apróra vágott),
egy evőkanál kakaó, keksz, porcukor

Elkészítés:


Nagyon gyorsan elkészíthető, hiszen mindössze húsz perc, míg összerakjuk. Készítsük elő az összes hozzávalót, majd kenjünk ki egy tepsit vajjal. Tegyük oda egy edénybe a cukrot és a vizet melegedni, kis lángon, hagyjuk, hogy egy kicsit a víz elpárologjon, és sűrűsödjön be a cukor, majd adagoljuk hozzá folyamatos kavargatás mellett az apróra vágott csokoládét. Addig kevergessük, míg a csokoládé szétolvad. Majd adjuk hozzá a vajat, a kakaót és a citromlevet és a tejport, és turmixoljuk össze. Kezdjük rétegesen lerakni a tálba, előbb egy adag kekszet, majd öntsünk rá a csokoládé masszából, és ezt ismételjük meg, míg tartanak az összetevők. Tegyük félre, és hagyhatjuk egy éjszakán át állni, míg lehűl és megkeményedik. Ezután karamelizáljunk meg száz gramm cukrot, majd öntsük a csokis massza tetejére, szórjuk meg apróra vágott dióval, és ha kihűlt vághatjuk is szeletekre a finomságot.

Házi csoki keksszel

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Sütemények, édességek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Galaktobureko – görög tejkrémes rétes
Galaktobureko – görög tejkrémes rétes

Először a krémet készítjük el. A tojásokat a cukorral habosra verjük, majd hozzáadjuk a tejet és a vaníliás cukrot vagy a rúd kikapart belsejét. Lassú tűzön feltesszük főni és kava...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Bodzavirágos palacsinta reszelt almával töltve, fahé
Bodzavirágos palacsinta reszelt almával töltve, fahé

A palacsinta tésztát kikeverjük, a bodza virágát beletépjük, és a palacsintát a szokásos módon megsütjük. Fahéjas reszelt almával megtöltjük. Az öntethez a vajat megolvasztjuk, a l...

Elkészítési idő: 1
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Farsangi Fánk
Farsangi Fánk

Egy tálba beleöntöm a lisztet, tojássárgáját, sót, margarint és a porcukrot, ezt alaposan összegyúrom. A tejet mikróban felmelegítem beleteszem a cukrot és az élesztőt, letaka...

Elkészítési idő: 100 perc
Nehézség: Közepes
share
Avatar Kávés muffin
Kávés muffin

A sütőt előmelegítjük 180 ºC-ra. A diót ledaráljuk. A száraz hozzávalókat (liszt, szódapor, sütőpor, instant kávé, cukor, fahéj) egy tálban összeforgatjuk, hozzáadjuk a darált di...

Elkészítési idő: 10+25 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk