Családireceptkönyv.hu

Így készíthettek paradicsomszószt otthon, egyszerűen


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


4 kg friss paradicsom, 2 közepes fej vöröshagyma, 1 evőkanálnyi szárított oregánó, 1 kis csokor friss bazsalikom, 1 egész fej fokhagyma, 1 kis fej zeller, olívaolaj, só, frissen őrölt bors, cukor

Elkészítés:


A paradicsomokat egy percre tegyük forró vízbe, majd távolítsuk el a héjukat. Ezután daraboljuk fel őket kisebb hasábokra, majd tegyük az egészet turmixgépbe. Egy kicsit turmixoljuk át őket, de nem kell teljesen sima szósszá pépesíteni. Egy lábasban hevítsünk annyi olívaolajat, hogy a fokhagymát meg tudjuk benne kissé pirítani. A fokhagymát reszeljük bele, és óvatosan pirítsuk meg. Adjuk hozzá a pépesített paradicsomot, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az oregánót és félbevágva a megpucolt hagymákat, valamint a fás részeitől megszabadított zellert. Közepes lángon várjuk meg, míg rottyan egyet, majd kis lángon főzzük addig, amíg a kívánt mértékben be nem sűrűsödik, ez körübelül kettő, kettő és fél óra alatt fog megtörténni. Ha már elérte a megfelelő állagot, vegyük ki a hagymákat és a zellert, utólag még fűszerezzük ízlés szerint, valamint tépkedjük bele a bazsalikomot. Befőttes üvegekbe adagoljuk ki, mindegyik adag tetejére tegyünk egy vékony olajréteget, majd zárjuk le jó alaposan.

Így készíthettek paradicsomszószt otthon, egyszerűen

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Szószok,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Áfonyaszósz húsokhoz, süteményekbe
Áfonyaszósz húsokhoz, süteményekbe

A felaprított hagymát egy kevés olívaolajon megdinszteljük. Amikor már üveges, hozzáadjuk a meggyet és az áfonyát. Amikor már levet eresztettek – ha szükséges, adjanak hozzá egy ke...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Házi paradicsomszósz
Házi paradicsomszósz

Olívaolajon kíméletesen átsütjük a fokhagymát a reszelt citromhéjjal, a szárított fűszerekkel és a sóval. Hozzáadjuk a hagymát és együtt kíméletesen tovább dinszteljük Elkeverjük a...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar Csirkés carbonara
Csirkés carbonara

Apróra daraboljuk a vöröshagymát, a sonkát és a csirkemellet. Kevés olajon üvegesre pirítjuk a hagymát majd hozzá adjuk a sonkát amit szintén megpirítunk. Ezután a csirkét is fehér...

Elkészítési idő: Fél óra
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk