Családireceptkönyv.hu

croissan töltve


Írta:

Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


60 dkg liszt
2.5 dkg élesztő
2 kanál cukor
pici só
2 kanál tejföl
2 kanál olaj
1 tojás

a kenéshez:20 dkg vaj
a tetejére: 1 tojás

Elkészítés:


A tészta hozzávalóiból kelt tésztát dagasztunk, majd kb. fél órát kelni hagyjuk.
Utána kinyújtjuk kör alakúra, rákenjük a kicsit felolvasztott vajat, és bevagdossuk úgy, hogy a széleinél, a közepét üresen hagyva 9 részre osztjuk, majd hajtogatjuk. Először az egymással átlós sarkait hajtjuk be a közepére, ezt tesszük a másik sarkával is, majd az egymással szemben lévőket is egymásra hajtjuk. Tulajdonképpen a közepén lesz az egész tészta egymásra hajtva.
Ezt követően kb. 20 percig pihentetjük, majd kinyújtjuk és megismételjük a bevágást és a hajtogatást, de immár vaj nélkül. Rövid pihentetés után ismét kör alakúra nyújtom és tetszés szerinti háromszögeket vágok /nekem 16 lett/, majd ki mivel szereti, azzal megtölti. Ez lehet lekvár, nutella, puding stb. Természetesen töltelék nélkül is készíthető!
A háromszögeket, amennyire lehet, szorosan feltekerjük, tojással lekenjük és előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük.
Ha este készítjük el egy éjszakára a hűtőbe is tehetjük, és reggel frissen sütjük a családnak.

Trükkök, tippek, praktikák:


Szerintem ez a hajtogatás kicsit egyszerűbb, mint a sok lapos változat, de legalább olyan jó!

croissan töltve

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Péksütik,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Gitka
"SAJTOS" FRANCIA KENYÉR (GLUTÉN,TEJ,TOJÁS,CUKOR,SZÓJ
"SAJTOS" FRANCIA KENYÉR (GLUTÉN,TEJ,TOJÁS,CUKOR,SZÓJ

Elkészítés: Az alapanyagokat jó alaposan kidolgozzuk, az olajat a végén adjuk hozzá. Majd két egyenlő részre osztjuk. Megformázzuk, majd olajjal vékonyan megkenjük, bevagdossuk...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Anikó
292. Hotdog
292. Hotdog

Egy tálba szitáljuk a lisztet, és összekeverjük a sóval. A közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük az olajat, a vizet, cukrot a tejet és végül rámorzsoljuk az élesztőt. Kézzel vag...

Elkészítési idő:
Nehézség: Nehéz
share
Avatar
Írta: Krilla
IR kenyér(Patkos Dalma)
IR kenyér(Patkos Dalma)

A száraz hozzávalókat egy tálba mértem és összekevertem majd a végén hozzáadtam az 500 ml langyos vizet. Kanállal alaposan elkevertem, majd pár percig kézzel dagasztottam. 15 perc...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk