Családireceptkönyv.hu

sütőtök krémleves....sült tökkel


Írta:

Adag: 4-6
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


1 db sütőtök /kb 1-1.5 kg/
4 gerezd fokhagyma
1 fél fej hagyma, vagy egy kisebb
4 evőkanál olíva olaj
1 db húsleveskocka /esetleg húsleves lé/
1-2 dl főzőtejszín
ízesítők:
só, bors, őrölt szerecsendió, kevés kristálycukor, fahéj
tálaláshoz:
pirított szeletelt mandula, pirított bacon vagy sonka

Elkészítés:


A tököt megmossuk, majd hosszában félbevágjuk, kimagozzuk.
Ezt követően jobbról balról beirdaljuk úgy, hogy a héj részt nem vágjuk át.
Ezután sózzuk, borsozzuk, megszórjuk egy két kiskanál cukorral és fahéjjal, a magok helyére 2-2 gerezd pucolatlan foghagymát helyezünk, majd 2 evőkanál olívaolajjal meglocsoljuk és kb. 170 C°-os hőnél legalább másfél órát sütjük. Akkor jó, ha villával megszúrva puhának érezzük.
Amíg a tök sül, addig megpiríthatjuk a bacont és a mandulát.
A sütőből kivett tököt kikaparjuk, villával összetörjük, a sült foghagymákat a héjából kinyomjuk és a péphez adjuk.
2 evőkanál olajon az apróra vágott hagymát megpároljuk, majd a tökpürét is hozzáadva pirítjuk néhány percig ezután felöntjük 5-6 dl vízzel és beletéve a húsleveskockát kb 10-15 percig összeforraljuk, ízesítjük szerecsendióval.
A forralás után bot mixerrel simára keverjük és hozzáadjuk a tejszínt is, ismét összeforraljuk.
Megkóstoljuk, ha szükséges fűszerekkel még ízesítjük.
Amennyiben sűrű lenne, akkor még adunk hozzá vizet.
Tálalásnál a tetejére szórjuk a pirított bacont, mandulát és a kisült zsírral kicsit meglocsoljuk.

sütőtök krémleves....sült tökkel

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Meleg levesek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Palócleves
Palócleves

1. Kevés zsíron az apróra vágott hagymát megpirítjuk, majd bele tesszük az apróra vágott hús, és megpároljuk. 2. Sózzuk, borsozzuk hozzáadjuk a babérlevelet, a köményt és a pap...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Legényfogó leves
Legényfogó leves

Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a kockára vágott sertéshúst, a felkarikázott vegyes zöldséget és a gombát. Sóval, borssal, paradicsompüréve...

Elkészítési idő: 60 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Tavaszi leves
Tavaszi leves

Olajon egy kis fej hagymát zsemle barnára pirítok, teszek bele karikára vágott sárgarépát, gyökeret, zellert, káposztát, krumplit stb., apróra vágva. Megpároljuk. Ezt követi az Ar...

Elkészítési idő: 30 perc
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk