25 dkg túró
2 dl tejföl
1 tojás (+még a tetejének megkenéséhez)
1 dl tej
1 kocka ( 5dkg ) élesztő
60 dkg liszt
30 dkg vaj
3 kiskanál só
5 vékony szelet bacon
0,5 dl olaj
z élesztőt a langyos, cukros tejben felfuttatjuk, hogy habos legyen a teteje.
Amíg az élesztő fut, addig a túrót összekeverjük a vajjal (amit jó ha egy kicsit megmelegítünk, hogy ne legyen darabos), a tojással, a tejföllel, a sóval és az élesztős tejjel. Az így kapott keverékhez hozzáadjuk a lisztet, és sima, lágy tésztát gyúrunk. Nem kell túl sokági gyúrni!
Körülbelül 20 percig kelesztem, majd kinyújtom jól belisztezett deszkán vagy asztalon, a szalonnát kis kockákra vágom fel, és az olajban megsütöm, majd a kinyújtott tésztán elegyengetem, és feltekerem rétes szerűen a tésztát, és még egy kicsit gyúrok rajta.
kinyújtom körülbelül 1,5 centi vastagra, bekockázom a tetejét és kis kávés pohárral vagy normál méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatom, tepsibe helyezem őket és tojással megkenem.
Előmelegített 220 fokos sütőben 15-20 perc alatt aranybarnára sütöm őket.
A nyers tésztából egy csipetnyit kóstoljunk meg, mert elbírja a sót! Nagyon finom, puha és omlós, miután kihűlt érdemes dobozba tenni, nehogy kiszáradjon, így még jó pár napig puha marad!
A tésztát ½ órát pihentetni, 1cm vastagra nyújtani, sajttal megszórni és derelyevágóval felvágni. Előmelegített sütőben sütni.
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA lisztet eldörzsölöm a margarinnal bele morzsolom az élesztőt és a sót a reszelt sajt 2/3 részét összeállítom egy könnyű tésztánk legyen. Hajtogatom 3 × 15 perces pihentetéssel....
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA lisztet elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzáadjuk a tojások sárgáját a sót és a tejfölt. Összegyúrjuk. Majd betesszük a hűtőbe 1 órát pihenni. Lisztezett deszkán vékonyra kinyújtju...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA tojássárgával kikeverem az összes hozzávalót, A tésztát téglalapra kinyújtom kb. 1 cm-re, megkenem a kissé felvert fehérjével, megszórom szezámaggal, s kicsit rá is nyomkodom...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű