A tésztához
45 dkg búzaliszt (BL55)
6 db tojássárgája
25 dkg vaj
10 g vaníliás cukor - bourbon
3 dkg élesztő (friss)
1 kiskanál kristálycukor
1 dl házi tej / teljes tej
A krémhez
30 dkg dió (darált)
30 dkg porcukor
6 db tojásfehérje
A töltelékhez
zsemlemorzsa
2 meggybefőtt (magozott)
Ebből a mennyiségből 6 rúddal lesz.
1. Az élesztőt a cukorral egy kis tálba tesszük, a langyos tejjel felöntjük, majd hagyjuk felfutni.
2. A lisztet a vaníliás cukorral elkeverjük, majd a vajjal elmorzsoljuk.
3. Hozzáadjuk a tojást, kicsit összekeverjük, majd a felfuttatott élesztőt is hozzáadjuk. Összegyúrjuk, ha szükséges egy kevés tejet adhatunk még hozzá. 6 részre osztjuk és 30 percig pihentetjük, hagyjuk kelni.
4. Egyenként téglalap alakúra kinyújtjuk, majd megszórjuk a szélét zsemlemorzsával (felszívja a meggy levét), kirakjuk a meggyel és kétszer betekerjük úgy, hogy a közepén 2 cm-es sáv maradjon, amibe a diótölteléket tesszük. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük őket, de úgy, hogy maradjon hely közöttük, mivel sülés közben megnőnek.
5. A darált diót és porcukrot összekeverjük.
6. A tojásfehérjét kemény habbá verjük és óvatosan összekeverjük a cukros dióval.
7. A diós tölteléket elosztjuk a 6 előkészített rúd középső sávjában. Előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.
8. A tepsiben hagyjuk kihűlni, porcukorral megszórjuk, majd kb. 1-1,5 centis szeletekre vágva tálaljuk.
A hozzávalókat összegyúrom, kinyújtom, összehajtogatom és folpakkba csomagolva fél órára a hűtőbe teszem pihentetni. Hűtőből kivéve, még lehet hajtogatni, és pihentetni 15-15 perc...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: KönnyűHa szárított élesztőt használunk, akkor a lisztet, a szárított élesztőt, a cukrot és a sót keverjük össze, majd adjuk hozzá a tejet és a vajat, vagy margarint megolvasztva. Jól gyú...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. Két dl tejben simára keverjük a zselatint, felfőzzük, majd addig szépen langyosra hűl, míg elkészítjük a tölteléket. 2. A porcukrot a vajjal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA kétfajta lisztet, ízesítő fűszert és a porcukrot összekevertem, sóztam majd belemorzsoltam a vajat. Utána a tejföllel egy rugalmas tésztává gyúrtam az egészet. Folpackban csomago...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű