80 dkg csirkemell filé,10 g só (1 tk.),1/4 tk. őrölt bors,1/4 tk. pirospaprika,1/16 szerecsendió őrölve,70 g liszt,4 tojás,165 g zsemlemorzsa,165 g szezámmag
Olaj a sütéshez
Vágd csíkokra a csirkemell filét.
2. Fűszerezd a csirkét sóval borssal, pirospaprikával és szerecsendióval. Utána forgasd át a húsokat, hogy mindenhol érje a fűszer.
3. Készítsd elő a panírozáshoz szükséges alapanyagokat: egy tányérban a lisztet, egy másikban a tojásokat enyhén sózva és felverve, egy harmadik tányérban pedig az összekevert zsemlemorzsát és szezámmagot.
4. A klasszikus panírozást használva forgasd először lisztbe, majd tojásba, végül zsemlemorzsába a csíkokat. Figyelj arra, hogy minden lépésnél rendesen befedje a liszt, tojás és a szezámmagos prézli. Az utolsó lépésnél nyomkodd bele kicsit a szezámmagokat, különben sütés előtt és közben nagyrészt lehullanak.
5. Ennél a pontnál érdemes egy kicsit pihentetni a panírozott húsokat, mint minden rántott étel esetében (10-30 perc).
6. Melegíts fel egy lábasban vagy serpenyőben olajat közepes hőfokon (kb. 160-170 fok). A szezámmagos csirkemell csíkok bő olajban sülnek, legalább 1 l olaj szükséges hozzá.
7. Közepes lángnál süsd. Egy adag kb. 5 perc alatt sül meg, amikor szép színe lesz. Nyugodtan tehetsz az edénybe többet is egyszerre, itt nem baj ha kicsit túlzsúfoltan sülnek.
8. Szedd ki a megsült szezámmagos csirkemell csíkokat az olajból. Csöpögtesd le őket és tedd egy konyhai papír törlőre.
Mossuk meg a húst és szeleteljük fel kb. 1-2 cm vastagságúra. Sózzuk be mindkét oldalát. A tejfölt keverjük össze a borssal, a rozmaringgal és a zúzott fokhagymával. Kenjünk ki egy...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A snidlinget, a jalapenot, a paradicsomot és a bacont apróra vágjuk. A bacont lepirítjuk, leszűrjük. A hússzeleteket kiklopfoljuk, sózzuk. Az apróra vágott snidlinget, jal...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A csirkemelleket szétnyitjuk, kiklopfoljuk, sózzuk és megszórjuk őrölt fehér borssal. A sajtot, paprikát és a paradicsomot szeletekre vágjuk. Mindegyik csirkemellre teszünk 2 cs...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű