1 kg krumpli, 60 dkg sertésszűz, 10 dkg húsos szalonna, 6 dkg sertészsír, 5-6 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 evőkanál pirospaprika, 1 nagy fej vöröshagyma, só, bors, olaj
Tisztítsd meg a húst, majd vágd kockákra. Ezután a krumplival is járj el hasonlóképp, valamint a szalonnát is csíkozd fel, végül a hagymát is vágd apró kockákra. A krumplit főzd meg félkeményre, majd szórd meg sóval, és told a sütőbe, hogy megpiruljon. Egy edényben hevítsd fel a zsírt, majd pirítsd benne üvegesre a hagymát, a szalonna társaságában.
Ha már elérte a megfelelő állapotot, add hozzá a húst is, és pirítsd addig, amíg minden oldala szép fehér nem lesz. Mikor elérte ezt, öntsd fel annyi vízzel, hogy épp ellepje, sózd, borsozd, törd hozzá a fokhagyma felét, szórd meg petrezselyemmel, és főzd puhára. Ha már elég puha, kapcsold a tűzhelyet magas hőfokra, hogy a maradék víz elfőjön, és pirítsd meg a húst. Add hozzá a pirospaprikát és a maradék fokhagymát, keverd meg párszor, majd add a már megpirult krumplihoz, és kész is vagy.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A hozzávalókat összekeverjük, majd gombócot gyúrunk, és egy sütőedénybe beletesszük. (Kb. 12 gombóc lesz.) Az öntethez a hozzávalókat simára...
Elkészítési idő: 45 percA hagymát meghámozzuk, felkockázzuk apróra, kis olajon megdinszteljük, rádobjuk a megmosott, felkockázott húst -. Sóval,borsal pirospaprikával fűszerezzük, felöntjük vízzel, félpu...
Elkészítési idő: 301. A hagymát, és a paprikát hosszúkásra vágjuk, a kolbászt meg kis karikákra. 2. Kisütjük a kolbászból a zsírt. Kivesszük az edényből. 3. Ebben a zsírban a paradicsommal eg...
Elkészítési idő:A krumplit meghámozzuk, és kockára vagy karikára felvágjuk. A hagymát, a paprikát és a paradicsomot apró kockára felvágva összekeverjük. A tarját kb. 2-3 cm hosszú csíkokra vágju...
Elkészítési idő: 60 perc