1 / 50 dkg narancs
fél citrom leve
3 evőkanál cukor
1 kis tasak dzsemfix (pl. Dr. Oetker)
2 / 40 dkg fagyasztott gyümölcs (ízlés szerinti)
2 teáskanálnyi pektin por
20 dkg cukor
1 evőkanál friss lime leve
1 / A narancsot meghámozzuk, majd nagyobb kockákra vágjuk és pépesítjük. A magokat kiszedjük, ha esetleg vannak benne. A gyümölcspéphez adjuk a cukrot és a dzsemfixet, jól összekavarjuk. A citromlét is belekeverjük és lassú tűzön, folyamatos kavargatás mellett felfőzzük. Forrástól számítva 5 percig főzzük. Kisebb méretű tálat, vagy tepsit kibélelünk sütőpapírral és beleöntjük a zselét, hagyjuk teljesen kihűlni. Majd 40 percre hűtőbe tesszük, ezt követően ízlés szerint felszeleteljük és beleforgatjuk cukorba, már kínálhatjuk is.
Akármilyen gyümölcsből megcsinálhatjuk, a fő, hogy pépesítsük és tartsuk be az arányokat!
Nyomtatás
2/ A gyümölcsöt tegyük turmixgépbe öntsünk hozzá 1 dl vizet és pürésítsük. Ezt követően tegyük egy edénybe és dolgozzuk bele a pektint is, majd a cukor háromnegyedét. Kezdjük el forralni, de eközben folyamatosan kavargassuk egy kisebb habverővel, mikor már felfőtt, hozzáadhatjuk a lime levét is. Ezt követően még egy percig főzzük, majd öntsük egy kiolajozott tepsibe. A tetejét megszórjuk a maradék cukorral és hagyjuk kihűlni. Mikor már zselé állagú, szeletelhetjük. Süteményes dobozban is tárolhatjuk, napokon keresztül fogyasztható!
A puha vajat keverőtálba tesszük, és a kristálycukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a citromlevet, a lereszelt héját, a vaníliát, a tojást, majd krémes masszát keverünk belőle....
Elkészítési idő: 50 perc Nehézség: KönnyűElőször a gyümölcsöt kell előkészíteni, mazsolát beáztatni, sárgabarackot és mandulát felvágni apró darabokra. Egy nagy tálba a lisztből egy-két kanálnyit a yümölccsel összekever...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA káposztát, " ha igényli" kicsit leöblítjük, hogy ne legyen túl savanyú. Közben elkészítjük a tölteléket: a darált húsokat elkeverjük a megtisztított rizzsel, fűszerekkel, kevé...
Elkészítési idő: kb.2,5 -3 óra Nehézség: Közepes