Ha nincs kedved piskótázni, csinálhatod babapiskótából is akkor 1 másod percre belenyomod a piskótákat a kávéba, és ezt rétegezed.
Egyszerű vizes piskóta
Hozzávalók:
4 tojás
16 dkg cukor
16 dkg rétesliszt
4 evőkanál víz
1 cs sütőpor
1 cs vaníliás cukor
450gr erdei gyümölcs
4 evőkanál keserű kakaópor
Rama margarin a tepsi kikenéséhez vagy sütőpapír
1 főzet fekete kávé
Elkészítés:
Előmelegítem a sütőt 180 fokra .
A tojásfehérjéket nagy tálba, a sárgákat pohárba teszem. Jól felverem a fehérjéket a cukorral, hozzáadom a sárgákat, a vizet, és végül a lisztet és a kakaót.
Beleöntöm a tésztát a tepsibe, bele szórom a gyümölcsöt majd betolom a sütőbe kb 20-30 percig sütöm de érdemes ránézni, mert minden sütő más. Villával vagy hústűvel a közepébe szúrok, ha nem marad tészta az eszközön, kész a piskóta.
Krém:
1 db mascarpone sajt
1 db syssi natúr krémsajt (lehet más is csak ez a legolcsóbb sőt a mascarpone is helyettesíthető vele, akkor 4 db kell belőle)
2 dl habtejszín
cukor ízlés szerint
A sajtokat habosra keverem a cukorral, a tejszínt kemény habbá verem majd az egészet lazán össze dolgozom. Lágy jól kenhető masszát kell kapni.
Össze szerelés
Folpack-kal kibélelem a formát, legelsőnek krémet teszek erre a feldarabolt piskótát, megöntözöm kávéval, megint krém és így tovább amíg el nem fogy. A legtetejére piskótának kell kerülnie mert ez lesz a süti alja.
Jól becsomagolom a folpack-kal, megnyomkodom hogy jó sok levegő távozzon. Legalább 1 éjszakára hűtőbe teszem, de 2 nap után a legfinomabb.
Tálalás előtt meg szórod a tetejét a kakaóporral.

A kekszet apróra tördeljük, majd a lap többi hozzávalójával együtt tálba tesszük és robotgéppel összedolgozzuk. A tésztát kettőbe osztjuk és a felét egy sütőformába simítjuk. A hab...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
PISKÓTA: 10 tojásfehérjét 35 dkg cukorral felverni. Hozzáadni a kókuszreszeléket, és a lisztet. .....sütni KRÉM: 10 tojássárgáját elkeverni 10 ek cukorral, 3cs vaníliacukorra...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
egy tálba beleöntjük a lisztet abba pici sót, aztán a zsírt tejfőlt tojást, és a megfutatott élesztőt. jól összedolgozzuk ha kemény a tészta akkor langyos tejet öntünk hozzá. adjuk...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: Közepes