3 db krumpli( 30 dkg)
10 dkg reszelt sajt (mozzarella 6-7 dkg, a többi parmezán , persze lehet trappistával is)
1db. tojás
1 púpozott evőkanál tönkölybúzaliszt
2 evőknál tej
1 mokkáskanál őrölt kömény
só ízlés szerint
kb. 1 -1,5 dl.olaj a sütéshez
1. A sajtot egy -két órára betesszük fagyasztóba , így sokkal könnyebben lehet reszelni majd lereszeljük.
2. A krumplit megpucoljuk,feldaraboljuk és csipet sóval megfőzzük,leöntjük a maradék vizet róla.
3. A krumplihoz hozzáadjuk a tejet, krumplitörővel összetörjük,és hagyjuk kihűlni.
4. Egy tálba tesszük a krumplit,majd belerakjuk a sajtot,tojást, a lisztet,ízesítjük sóval,köménnyel. Először kanállal elkavarjuk, majd kézzel jól összedolgozzuk.
5. Egy diónyit kiveszünk a masszából és a két tenyerünk között rudacskákat sodrunk.
6. Olajat forrósítunk és a kroketteket beletesszük a forró olajba (én 5-6 darabonként sütöttem).
7. Közepes lángon szép világos barnára sütjük, közben óvatosan megforgatjuk.
8. Konyhai papírtörlőre szedjük, hogy lecsöpögjön a felesleges olaj.
Jó étvágyat kívánok! :-)
Ebből az adagból 17 db. krokett lett.
A húst vékony szeletekre vágjuk, megtöltjük fasírthússal, feltekerjük és egy tepsiben szorosan egymás mellé rakjuk. A tetejét fűszerezzük: fokhagyma, pirospaprika, bors. A hagymát...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA burgonyát héjában megfőzzük, még melegen meghámozzuk, és ha kihűlt, karikákra vágjuk. A házisonkát apró kockákra daraboljuk. A tejfölt a tejszínnel, a tojássárgájával, a sóval és...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA paradicsomokat megmossuk, x alakban bevágjuk a tetejüket, majd leforrázzuk. Lehúzzuk a héjukat, és a csumáját kivágva feldaraboljuk. A hagymákat finomra vágjuk. A rizst...
Elkészítési idő: 65 perc Nehézség: Közepes