A csirkéhez
5 db csirke alsócomb (kisebb)
1 bögre finomliszt
2 db tojás
0.5 bögre kukoricapehely
2 dl napraforgó olaj (a sütéshez)
A fűszerezéshez
1 tk só
1 tk bors (őrölt)
1 tk petrezselyem (apróra vágva)
1 tk cayenne bors
1 tk tárkony
1 tk curry por
2 gerezd fokhagyma (zúzott vagy 1 tk szárított )
1 tk borsikafű
1 tk kakukkfű
1 teáskanál snidling (apróra vágva)
A csirkecombokat a csont mellett mindkét oldalon bevágjuk, enyhén sózzuk, majd hűtőben állni hagyjuk fél óráig.
A liszthez hozzákeverjük a fűszereket.
A kukoricapelyhet mozsárban (vagy konyharuha között húsklopfolóval) apróra törjük.
A következőképpen panírozzuk: liszt, tojás, liszt, tojás, kukoricapehely. (Opció a panírozásra: liszt, tojás, liszt. Így kevésbé lesz vastag a bundája, illetve azoknak ajánlom, akik nem szeretik a kukoricapelyhet.)
Bő zsiradékban lassan megsütjük.
Kentucky csirke hozzávalók
1 csirkemell
2 dl tej
2 tojás
liszt
natúr kukorica pehely (corn flakes)
chili
só
olaj a sütéshez
Kentucky csirke készítése
A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, utána ne klopfoljuk a csirkehúsnak az nem tesz jót. A hússzeleteket fűszerezzük chilivel, tegyük zárható tálba, öntsük fel annyi tejjel, hogy éppen ellepje és 2 órára tegyük hűtőszekrénybe, de ha egy egész éjszakát áll az még jobb ízt ad a húsoknak. Panírozáshoz három tálba készítsük elő a lisztet, a felvert sózott tojást és az apróra összetört natúr kukorica pelyhet. Panírozáskor a sorrend is ez, liszt, tojás, kukorica pehely, majd mehet a hússzelet a forró olajba. Az arany barnára sült Kentucky csirke szeleteket tegyük húsos tálra, a felesleges olajt szalvétával itassuk fel. Tálaláskor kínálhatunk mellé sült krumplit, rizst és mindenki örülni fog, ha savanyúságként egy kis amerikai káposztát is adunk mellé.
Kentucky csirke tipp! A Kentucky csirkét nem kell borsózni, ízlés szerint meg lehet szórni csirke grill fűszerkeverékkel a tojást amiben majd a hússzeleteket megforgatjuk. A Kentucky csirke jellegzetessége, hogy nem nagy szeletekben készítik, hanem kisebb hosszúkás szeletekben. A Kentucky csirkét nem csak csirkemellből készíthetjük, használhatunk combot, szárnyat ízlés szerint.
Káposztasaláta hozzávalók
50 dkg fejes káposzta
1 sárgarépa
1 hagyma
1,2 dl majonéz
0,6 dl tej
0,8 dl cukor
0,6 dl joghurt
3 evőkanál citromlé
½ teáskanál só
KFC-s káposztasaláta készítése
A káposztát és a répát lereszeljük, a hagymát nagyon apróra vágjuk. Összekeverjük egy nagy tálban a cukrot, sót, borsot, tejet, majonézt, joghurtot, es a citromlevet. Adjuk hozzá a káposztát, a répát, a hagymát, majd az egészet jól keverjük össze. 3 órát hagyjuk a hűtőszekrényben állni. A KFC-s káposztasaláta grillezett húsok mellé kiváló, de magára is nagyon finom. Sajnos az eredeti KFC káposztasaláta receptje titkos.
A csirkecombokról a bőrt lehúzzuk ( én általában így készítettem , de természetesen mindenki ízlése szerint készítse), megmossuk és papírtörlőkendőn leitatjuk a vizet. Sózzuk, bors...
Elkészítési idő:A tésztához tálba mérjük a lisztet, a sót, az olajat és a sütőport. Apránként annyi langyos vizet adunk hozzá, hogy lágyabb, de ne ragacsos tésztát kapjunk. Jól átgyúrjuk, és lefed...
Elkészítési idő:A húsokat átkenjük a fűszerekkel, majd két szelet baconnel betekerjük mindegyiket. A zöldségeket megtisztítjuk és csíkokra vágjuk, kivajazott tepsibe tesszük. Ráhelyezzük a göngyöl...
Elkészítési idő: 1 óra