4 és 1/2 bögre/cups finomliszt, kb. 60 dkg
2 teáskanál só
2 teáskanál szobahőmérsékletű élesztő
2 bögre melegvíz
olívaolaj az edénybe
Egy tálban keverjük össze a lisztet és a sót, egy másik edényben pedig az élesztőt elegyítsük a meleg vízzel. Az élesztős vizet adjuk hozzá a liszthez, és határozott mozdulatokkal keverjük gyorsan össze, nem kell rögtön kidolgozni! Hagyjuk állni a masszát tíz percig, majd kezdhetjük kikeverni (robotgéppel könnyebb). Sima és lágy tésztát kell kapnunk.
Egy tálba öntsünk kevés olívaolajat, helyezzük bele a tésztát, forgassuk meg benne, hogy minden oldala olajos legyen. Folpackkal fedjük le – konyharuhával le is takarhatjuk – majd hagyjuk egy órát pihenni. A tészta a duplájára kel.
Fél órával a sütés előtt melegítsük elő a sütőt maximális hőfokon (az én sütőmnél ez 250 fokot jelent). A tepsit szórjuk meg kukoricaliszttel. Ha lejárt a kelesztési idő, borítsuk a tésztát finomliszttel meghintett munkafelületre. Hempergessük meg a lisztben, de ne nyomkodjuk bele. A tésztát vágjuk ketté, alakítsunk ki belőle egy rudat, s ezt csavarjuk meg háromszor. Fektessük a tepsire és szórjuk meg kukoricaliszttel.
Azonnal tehetjük a forró sütőbe. Sütési idő 25 perc. Vigyázat, ne süssük tovább, könnyen megég.
A ciabatta jellegzetes olasz kenyérféleség. A ciabatta papucsot jelent, ami a kenyér lapos, hosszúkás formájára utal. Főleg szendvicsekhez használják fel, a kérge ropogós, a belseje puha, lyukacsos. Sokféleképpen ízesíthető: magvakkal, fűszernövényekkel, szárított paradicsommal, pirított hagymával. Érdemes megsütni, sokkal olcsóbb így, mintha vásárolnánk, s az élmény is nagyobb!
1.) A tésztához az élesztőt felfuttatjuk kevés langyos, cukrozott tejben, majd a többi hozzávalóval rugalmas, közepesen lágy kalácstésztát dagasztunk. Letakarva, meleg helyen duplá...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA tejet meglangyosítjuk a cukorral, belemorzsoljuk az élesztőt és megszórjuk a tetejét kevés liszttel,majd hagyjuk felfutni. Az átszitált lisztben elkeverjük a sót, majd a fel...
Elkészítési idő: 90 perc Nehézség: Könnyű1. A fenti hozzávalókból kenyértésztát dagasztok, majd kiolajozott kelesztőtálba 20 percet pihentetem. 2. Még kétszer átgyúrom és 20-20 percet pihentetem. 3. Lisztezett felületen...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA tészta hozzávalóiból kelt tésztát dagasztunk, majd kb. fél órát kelni hagyjuk. Utána kinyújtjuk kör alakúra, rákenjük a kicsit felolvasztott vajat, és bevagdossuk úgy, hogy a sz...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes