Hozzávalók:
20 dkg tepertő darálva
50 dkg liszt
2 db tojás sárgája
1 kis doboz tejföl
1 db élesztő
kevés őrölt bors
só (kb. 3 teáskanál)
A tésztát összeállítjuk, kinyújtjuk, vékonyan zsírral(!!) megkenjük, mindig egyfelé (balról-jobbra, fentről-lentről) hajtogatjuk, 25 percenként ismételjük a hajtogatást háromszor.
Ujjnyi vastagra kinyújtani, tetejét kés élével megkockázni (nagyon ne nyomjuk rá). Ebből az adagból 113 pogácsa lesz.
Kiszaggatni, tepsibe tenni (nem kell megkenni) és a lábasra tesszük, konyharuhával letakarjuk, egy óra hosszat kelesztjük.
Megkenjük 1 db felvert tojással, reszelt sajtot, szezámmagot, mákot vagy 1-1 szem mandulát/diót teszünk rá.
Előmelegített (gázsütő 3-as fokozat, villanysütő 150O) sütőbe tesszük, 10 perc múlva a hőt növeljük (gáz: 5-6-os fokozat, villany: 200O) kb. fél órát sütjük.
A tepsiben hagyjuk állni 10 percig, utána tálba szedjük (legjobb a fedeles kelesztő tál) lefedjük (nylon-nal).
Mielőtt összeállítjuk a tésztát, kb. öt literes lábasban vizet teszünk fel melegedni, ha már forró, a fedőt fordítva rátesszük.
Összegyúrni, fél cm vastagságúra nyújtani. Derelyevágóval csíkokra vágni, tetejét tojással megkenni, szezámmal , szotyival megszórni. 170-180fokon 20-25 perc alatt megsütni.
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A kinyújtott leveles tésztát kb 10 centis csíkokra vágunk. Utána kb 3 cm ferde csíkokat vágunk belőle. A csíkokat roló sütőkre feltekerjük. Előmelegített sütőben kb. 200 fokon sütj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az 5 dkg élesztőt felfuttatjuk 2 dl cukros, langyos tejben. Amíg az élesztő felfut a lisztet kimérjük egy nagyobb keverőtálba, hozzáadjuk a már felfutott élesztőt és az 1 dl olaja...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes