Apró torma! Vegyes füstölt húsok, oldalas, füstölt húsos szalonna, f- csülök, tehát bár melyik jó hozzá, 1-kg-szükséges összesen ehhez az adaghoz! Kb-60-70-torma levél szükséges hozzá, 30-deka rizs, kávés kanál bors, mokkás kanál piros paprika, kávés kanál vegeta, 3-deci olaj, só, 1-fej vörös hagyma, fél evő kanál sűrített paradicsom püré, esetleg ivólé 1-deci 4-evő kanál ecet, vagy ízlés szerint, az a lényege, hogy érezni lehessen rajta az ecet, ill a savanykás ízt, sőt borsozni is lehet jobban ha borsosabban szeretjük, én borsosabban szeretem!
A torma leveleket lehúzgálom a száráról, jól lemosom, és felrakom bő vízben kiabárolom, amikor jó puha le öntöm róla a vizet, és a keserű ízétől jól ki mosom majd hideg sós vízben áztatom addig, amíg a hús megfő! A húsokat jól leforrázom a füstös szagától, és felrakom egy nagyobb edénybe főni annyi vízbe hogy jól el lepje, közben amikor már fő, a hagymát apró kockára vágom, és hozzá adom együtt főzöm tovább, amíg a hús puha nem lesz. A tormát 1-óra múlva kis csomókba kinyomkodom a víztől, és deszkán pici kis csíkokra szeletelem majd rárakom a hús tetejére, hozzá adom az olajat, a borsot, paprikát, vegetát, tetejére rakom a megmosott rizst, és ekkor annyi leve kell legyen ami a rizst el lepi, ha nem elég rajta a víz, akkor öntök hozzá és így tovább főzöm , addig a míg a rizs meg nem fő, fél időnél hozzá adom a paradicsomot is és tovább főzöm. Amikor megfőtt a rizs levét felszívta, az ecetet hozzá adom, és ekkor az egészet jól összekavarom, az állaga jó sűrű kell legyen, akkor jó 2-3-percig még hagyom az ecettel összefőjön, és elkészült! kb-100-perc alatt készül el és lehet tálalni!! ( Vigyázat az edény, fém, vagy öntött legyen, az a megfelelő!! )
Ha főzés kezdése előtt elkészítem a húsokat, meg a torma levelet, akkor készítés időt nyerek, csak a főzés időt kell számítani!
1. A húst feldaraboljuk, csíkokra vágjuk. 2. A húsos szalonnát felkockázzuk. 3. A kétféle hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. 4. Egy lábosban megpirítjuk a szalonnát, rádobju...
Elkészítési idő: 70 perc Nehézség: KönnyűA húst megmossuk, kiklopfoljuk és befűszerezzük. A hagymát, bacont felkockázzuk, a gombát megpucoljuk, megmossuk és felaprítjuk. Kevés olajon megdinszteljük a hagymát, amikor...
Elkészítési idő: 1 Nehézség: Könnyű1. lépés Előkészítjük, kimérjük a hozzávalókat. A megtisztított vöröshagymát félbe, majd vékony szeletekre vágjuk. A jól megmosott paprikákat kicsumázzuk, majd vékony csíkokra vágj...
Elkészítési idő: 2 óra Nehézség: KönnyűA hagymákat félbevágtam és lehéjaztam, a paprikákat félbevágtam, kiszedtem a belsejét, a szalonnát vékony csíkokra vágtam. Összekevertem a darált húst a tejben áztatott zsemlével,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű