12 húspogácsához:
1 zsemle
3 szál újhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
40 dkg csirkemellfilé
1 tojás
só, őrölt bors, cayenne bors
kevés olaj
a körethez:
1 kg apró szemű újburgonya
2-3 gerezd fokhagyma
1 csokor friss kakukkfű
1 citrom
1/2 dl olívaolaj
só, őrölt bors, 1/2 csokor petrezselyemzöld
a mártáshoz:
2 dl tejföl
2 dl főzőtejszín
só, őrölt bors
1 kávéskanál mustár
1/2 csokor kapor
A körethez a burgonyát kefével nagyon alaposan megmosta, szárazra törölte.
A fokhagymát megtisztította, a gerezdeket vékony szeletekre vágta.
A kakukkfüvet és petrezselyemzöldet megmosta, papírtörlővel felitatta a nedvességet - a petrezselyemzöldet apróra vágta, a kakukkfűleveleket lecsipkedte a szárról.
Az alaposan megmosott citromból egy ujjnyi széles héjdarabot vágott, amit aztán keskeny csíkokra metélt, majd a citrom levét kifacsarta.
Az olajat lábasban felhevítette, belerakta a burgonyát, a fokhagymát, a kakukkkfűlevélkéket, a citromhéjat és -levet.
Összekeverte, majd fedő alatt, közepes lángon közel 1 óra alatt, a burgonya puhulásáig sütötte - közben néha-néha megrázogatta a lábast.
Végül a kész burgonyát ízesítette sóval, őrölt borssal és a felaprított petrezselyemzölddel.
A húspogácsákhoz a zsemlét langyos vízbe áztattam.
A megtisztított újhagymákat - a világoszöld résszel együtt - és a petrezselyemzöldet nagyon apróra vágtam.
A húst falatnyi darabokra vágva késes aprítóba tettem, és a tojást is hozzáadva apróra vágtam.
Hozzáadtam a jól kinyomkodott és összemorzsolt zsemlét, a petrezselyemzöldes újhagymát, ízesítettem sóval, őrölt borssal, cayenne borssal.
A masszából nedves kézzel 12 pogácsát formáztam, kissé ellapítottam őket, majd kevés forró olajon, teflon serpenyőben szép pirosra sütöttem.
A mártáshoz a kaprot megtisztítottam, felaprítottam.
Összekevertem a tejfölt a tejszínnel, a mustárral és az aprított kaporral, ízesítettem sóval és őrölt borssal.
A húspogácsákat a kakukkfüves újburgonyával és a kapormártással tálaltam.
Előkészítés: Az anyagokból palacsintatésztát keverünk. A tésztából 8-10 palacsintát sütünk. A hagymákat apróra, a paprikát, paradicsomot kockákra vágjuk. Elkészítés: Az olajon...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA paprikákat és az újhagymát szeletekre vágjuk. A csirkemellet szétnyitjuk, kiklopfoljuk, majd szárnyas fűszerkeverékkel, sóval és fehér borssal megszórjuk. A hússzeleteket kiolaj...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűKáposztás tészta: Olajon megdinsztelem a sózott, borsozott káposztát. Mikor már majdnem kész megfőzőm a tésztát. A tésztát hozzákeverem a káposztához és egy kicsit össze főzöm....
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA csirkét tisztítás után négyfelé vágom, megsózom, majd bőrével felfelé evőkanálnyi olajjal kikent tepsibe helyezem. A maradék olajat rácsorgatom és alufóliával lefedve előmelegít...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű