50 dkg gomba (ízlés szerint)
1 közepes fej vöröshagyma
175 g tejföl
2 evőkanál finomliszt
bors ízlés szerint
1 tk bazsalikom
ételízesítő ízlés szerint
1 tk fűszerpaprika
500 g tészta
1 ek napraforgó ola
A hagymát apróra vágjuk, és megdinszteljük.
Majd a hagymára rárakunk 1 teáskanál pirosparikát és egy kis borsot.
Majd jöhet rá az apróra vágott gomba, ami lehet konzerves gomba is. Ha konverves gomba, akkor a levében lehet főzni, ha viszont nem konzerv, akkor ezek után öntünk rá annyi vizet, hogy ellepje, erre rakunk még kb. 1 teáskanálnyi bazsalikomot és annyi ételízesítőt, hogy ne legyen túl sós.
Hagyjuk főni kb. 15-20 percig, ha lefő a leve, akkor pótoljuk.
Közben megcsináljuk a habarást: kis tejfölben két ek lisztet elkeverünk, és egy kb. fél dl vízzel elkavarjuk.
Ha megpuhult a gomba, és kicsit elfőtt a leve, akkor rátesszük a habarást, és addig főzzük, míg össze nem rottyan:).
Mindeközben kifőzzünk mellé tésztát, és lehet is fogyasztani!
1:: Száraz hozzávalókat összekeverni. Hozzá tojás tej robotgéppel össze.Állni hagyni, ujjnyi vastagra nyújtani.Tepsibe villával recézni.Fél óra pihi, 150 fok 10 perc, feldarabolni,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. Tegyük a keverőedénybe a hozzávalókat a liszt és a só kivételével és keverjük 2 p/37°C/2-es fokozaton, majd további 4 mp/4-es fokozaton. 2. Adjuk hozzá a lisztet és a sót...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűGyúrd össze a hozzávalókat és egy tálban a szokásos módon keleszd meg. (Ha van kenyérsütő géped, abban a legegyszerűbb megdagasztani, keleszteni.) Ezután formázz hengert a tésztáb...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűEnyhén sózott tejbe beletesszük az olajat, megmelegítjük, de nem forraljuk. Még a tűzön állandó keverés mellett beleszórjuk a lisztet és addig keverjük, míg az edény falától el ne...
Elkészítési idő: 45 perc Nehézség: Könnyű