10 db egész csirkecomb
40 g Kotányi magyaros fűszersó (1 csomag)
9 gerezd fokhagyma
0,5 dl étolaj
A sütéshez:
étolaj
víz
A szóráshoz:
20 dkg reszelt trappista sajt
A körethez:
1,5 kg burgonya
1 nagyobb fej vöröshagyma
1 teáskanál ételízesítő
só
2 evőkanál étolaj
2 evőkanál vaj
víz
A combokról lehúzzuk a bőrt (aki szereti az rajta hagyhatja), megmossuk, és a csont mellett mélyen fent is lent is bevagdaljuk.
A fűszersót elkeverjük az olajjal.
Majd ezzel a keverékkel mindenhol bekenjük a combokat, még a résekbe is!
Belerakjuk egy tálba, és egy éjszakán át letakarva a hűtőbe rakjuk.
Majd másnap a fokhagymagerzdeket elnegyedeljük, elfelezzük, és amit vágtunk résekbe bele helyezzük a fokhagymákat.
Egy nagy tepsibe öntünk olajat és egy kis vizet. Majd belerakjuk a combokat.
Lefedjük alufóliával és lassú lángon elkezdjük sütni. Kb. 45 perc után megfordítjuk és visszatesszük további 45 percre sülni. (szúrjuk bele a villát, ha jó puha, akkor jó)
Majd levesszük az alufóliát és a saját olajával, amiben sült locsolgatjuk, addig amíg meg nem pirulnak a csirkecombok. Ha megpirultak, reszelt trappista sajtot szórunk a tetejére.
Majd ráolvasszuk a sajtot a combokra.
Amíg sülnek a combok a köretet elkészítjük. A burgonyákat meghámozzuk, megmossuk, majd kockára vágjuk.
Feltesszük vízben főni a burgonyákat ételízesítővel és egy pici sóval.
Egy edénybe rakjuk a felkockázott vöröshagymát, olajat és vajat.
Lassú tűzön folyton kevergetve megdinszteljük a hagymát.
Ha már elfőtte a vajat, akkor kész van.
A burgonya ha megfőtt leöntjük a vizet a róla és összekeverjük a hagymával. Ha kell még bele só rakjunk bele.
A két sertésszeletet vékonyra verjük, enyhén sózzuk, borsozzuk, forró olajban 10 percig mindkét oldalán sütjük. A májat, hagymát, füstölt szalonnát megdaráljuk, utána egy tojás sár...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Dinszteljük meg kevés olajban a kockára vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a lereszelt répát és a kurkumát, majd hagyjuk kihűlni a megdinsztelt zöldségeket. A burgonyát tisztítsu...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A szívet kockára vágva előfőzzük sós,babérleveles vízben,mikor megfőtt, kockára vágjuk a tüdőt és májat.A hagymát a zsíron megfonnyasztjuk,beletesszük a belszerveket,a fűszereket r...
Elkészítési idő: 2-3 óra Nehézség: Könnyű