Öregtészta-amit előző este készítek el.
12,5 dkg BL80-as finom liszt
12,5 dkg teljes kiőrlésű graham vagy tönköly liszt
1,5 dl víz,
1/2 teáskanál cukor,
1 dkg élesztő.
A tészta hozzávalói:
12,5 dkg öregtészta,
10 dlg BL80 liszt,
5 dkg rozsliszt,
8 dkg graham-tönkölyliszt vegyesen (5 dkg graham, 3 tönköly)
1 tk. só,
1 ek olaj,
1 dkg élesztő,
1 mokkáskanál méz,
1,7 dl víz,
1 tk. sikér.
Ebből a mennyiségből félkilós kenyérke lesz!
Öregtészta készítése:
A hozzávalókat egyneművé dagasztom, és letakarva hagyom a konyhapulton 10-12 órát kelni. Ezután a hűtőben tárolom felhasználásig.
A tészta készítése:
A magok kivételével az összes hozzávalót bekészítem a dagasztógép üstjébe, elindítom a dagasztást. A tészta ragacsosabb lesz, mint a fehérlisztes, de ez így jó. Az utolsó 5 percben adom hozzá a magokat, amiből egy-két evőkanálnyit félreteszek a díszítéshez.
Kelsztőtálban kb. egy óra alatt duplájára kelesztem.
Lisztezett felületre borítom, kilapogatom a kezemmel, két oldalról kicsit visszahajtok belőle, majd feltekerem. Sütőpapírral kibélelt formába teszem (22x13-as formában fér el). Ismét hagyom kelni, kb. egy óra alatt lesz tele a sütőforma. Ezalatt a sütőt előmelegítem 220 fokra.
A megkelt tésztát bemetszem egy pengével, majd alaposan lepermetezem vízzel. Megszórom a félretett magokkal, majd azokat is bőven lepermetezem vízzel.
Gőzös sütőben sütöm 220 fokon 10 percig, majd 200 fokon még kb. 35 percig. Ha szükséges húsz perc után letakarom a tetejét egy fóliával.
Rácsra teszem hűlni.
Összedolgozzuk a kétféle tésztát és utána pihentetjük 20 percet, aztán átgyúrjuk és kelni hagyjuk 45 percig, formázzuk meg és 40 percig jénaiba vagy tepsibe pihentessük. Sütőt elő...
Elkészítési idő: 2,5 óra