Családireceptkönyv.hu

Dödölle


Írta:

Elk. idő: 50 perc
Adag: 4
Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


0,5 kg krumpli,25 dkg liszt,4 kanál zsír,1-2 fej hagyma,só,2,5 dl tejföl,

Elkészítés:


Elkészítése: Fél kg meghámozott és kockákra vágott krumplit annyi sós vízben megfőzzük, ami éppen ellepi, majd összetörjük a főzővízben, és a tűzhelyről félrehúzva, (de nem levéve, hogy továbbra is főni tudjon), lassan beleöntünk kb. 0,25 kg búzalisztet, közben (egy erősebb) fakanállal állandóan dagasztjuk, míg a krumpli még befogadja a lisztet. Ekkor már olyan kemény a massza, hogy alig lehet dagasztani. Egy-két fej vöröshagymát apró kockákra vágunk, zsírban megpirítjuk, piros paprikával megszórjuk. Egy kis sót szórunk rá, hogy ne égjen oda. Pirítsuk a hagymát üvegesre, vagy ízlés szerint barnára. Érdemes sok hagymát használni, mert úgy lesz finom. Ha kész a hagyma, zsírba mártott evőkanállal szaggassunk bele kis gombócokat a püréből, majd görgessük bele a hagymába, hogy az ráragadjon az oldalukra. Az egyforma galuskákat kizsírozott tepsiben egymás mellé fektetjük ( figyeljünk arra, hogy ne érjenek egymáshoz), a maradék hagymát rászedjük, és lassú tűzön, inkább szárítva - mindkét oldalán, piros, ropogósra sütjük. Frissen, forrón, tejfölözve tálaljuk, de a maradék hidegen, vagy újra felmelegítve is finom.

Dödölle

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Tésztafélék,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Stíriai metélt
Stíriai metélt

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, 1 cm vastagra kinyújtjuk. Kissé ragacsos tésztát fogunk kapni, de így a jó. Utána 1 cm hosszú csíkokra, majd keresztben is 1 cm kockákra vágjuk....

Elkészítési idő: 60 perc
Nehézség: Nehéz
share
Avatar Milánói spagetti
Milánói spagetti

A tésztát főzd meg, ez elég fontos momentum a jó minőségű végeredmény felé vezető úton. Lobogó, forró, enyhén sós vízben fogkeményre készítsd. A következő feladatok sem lesznek túl...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Paradicsomos csirkès gnocchi
Paradicsomos csirkès gnocchi

Az olajon megfuttatom az apróra vágott fokhagymát. Hozzáadom a kockára vágott csirkemellet, majd sózom és borsozom. A csirkét lepirítom. Hozzáadom a kockára vágott paradicsomot,...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk