Családireceptkönyv.hu

Pezsgőkrémes torta


Írta:

Nehézség: Nehéz
print

Hozzávalók:


300 g liszt
1 csomag sütőpor
csipet só
150 g puha vaj
140 g kristálycukor
4 tojásfehérje
300 ml száraz pezsgő
6 tojássárgája
150 g kristálycukor
300 ml száraz pezsgő
425 g mascarpone
15 dkg áfonyalekvár

Elkészítés:


A tésztához a sütőt 180 fokra előmelegítjük. Egy 23 cmes sütőformát kivajazunk, kilisztezünk.

A lisztet elkeverjk a sütőporral és a sóval. Robotgépben krémesre keverjük a vajat és a cukrot. A tojásfehérjéket egyenként beledolgozzuk, majd hozzáadjuk a pezsgőt és a lisztes keveréket váltakozva, három-négy lépésben. A masszát az előkészített formába öntjük és 35 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni.

A pezsgőkrémhez a tojássárgáját és a cukrot egy nagy tálba tesszük, amit vízgőz fölé helyezünk. Habverővel elkezdjük habosítani, majd folyamatosan, vékony sugárban hozzáadagoljuk a pezsgőt. Egészen addig verjük a gőz felett, amíg stabil, kemény habot kapunk. Levesszük a gőzfürdőről és hagyjuk teljesen kihűlni.
A mascarponét habverővel habosra verjük és a kihűlt pezsgőhabbal összeforgatjuk: először néhány kanálnyit a pezsgőhabből a mascarponéhoz keverünk, hogy fellazítsuk, majd a fellazított mascarponét a pezsgőhabhoz adjuk és lágyan összeforgatjuk.
A kihűlt tortalapot visszatesszük a tortaformába, megkenjük lekvárral és ráöntjük a pezsgőkrémet. Mélyhűtőbe tesszük és hagyjuk megdermedni. Szeletelés előtt a hűtőben kiengedjük, amíg éppen vágható lesz.

Pezsgőkrémes torta

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Torták,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Meggyes babapiskóta torta
Meggyes babapiskóta torta

2 -3 kanál cukrot tegyünk egy edénybe és lassú tűzön kezdjük felolvasztani, amikor kissé barnává válik engedjük fel, hideg tejjel. Folyamatosan kavargassuk, amíg a cukor el nem olv...

Elkészítési idő: 20-40perc
Nehézség: Könnyű
share
Főzött csokikrém tortába
Főzött csokikrém tortába

A tojásokat, az átszitált kakaóport és a cukrot egy fém keverőtálba tesszük és hidegen csomómentesre keverjük. A keveréshez legjobb, ha kézi habverőt használunk, azzal könnyen elos...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Duplacsokis torta
Duplacsokis torta

1. A piskótatésztához az egész tojásokat és a cukrot habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet és a kakaóport, majd az egészet összekeverjük. 2. Tortaformában készre sütjük. 3...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk