8 szelet kicsontozott sertésborda
40 dkg csiperke gomba
1 zöldpaprika
1 paradicsom
1 nagy fej vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
liszt
olaj
fűszerpaprika
2 dl tejföl
petrezselyem
A hússzeleteket bedörzsöljük sóval, borssal, lisztbe forgatjuk, majd egy nagyobb serpenyőben kevés olajon mindkét oldalát hirtelen elősütjük, és félretesszük. A visszamaradt zsiradékban megpároljuk a finomra vágott hagymát, rádobjuk a nem túl vékonyra szelt gombát, a felkarikázott zöldpaprikát, és a lehéjazott, felkarikázott paradicsomot. Pár percig erős lángon pirítjuk, majd lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a fűszerpaprikával, hozzáadunk 1 dl vizet, az áttört fokhagymát, ízlés szerint sót, borsot, majd felforraljuk és visszatesszük bele a húst. Fedő alatt, mérsékelt tűzön kb. 40 percig pároljuk, ha levét elfőné, egy kevés vízzel pótoljuk. A tejfölt elkeverjük 1 kávésk. liszttel, a mártáshoz adjuk, összeforraljuk. Pertezselyemmel megszórva, külön tejfölt adva hozzá azonnal tálalhatjuk. Köretként galuska, párolt rizs, vagy akár rizibizi is illik hozzá.
Húsokat hideg vízbe tenni Lassú tűzön, habját néha leszeve 3-4 órát főzni Ha a hús már leválik a csontról, tálcára kiszedni, kicsontozni Levet leszűrni, lehűteni, zsírját hidege...
Elkészítési idő: Fél nap Nehézség: Közepes
- Összekeverem a darált húst a rizzsel és a fűszerekkel - Megtöltöm vele a kicsumázott paprikákat. Nem kell nagyon tele tölteni, mert nőni fog a rizs - Lábosba rakom és annyi viz...
Elkészítési idő: kb 2 óra Nehézség: Közepes
A rizst mosd meg, s csöpögtesd le. Ha a pörkölt már majdnem puha, egy tűzálló tálban add hozzá a rizst, a kicsumázott, felaprított zöldpaprikát és a feldarabolt paradicsomot. Sózd,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű