- 2 fej vöröshagyma
- 1 kg darált sertéshús
- 2,5 dl ketchup
- 2,5 dl mustár
- 3 db tojás
- 2 dkg zsemlemorzsa
- 2 szelet kenyér
- bazsalikom
- petrezselyem zöld
- sertéssült fűszerkeverék
- só
- bors
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy nagy tálban keverjük el a hús a 2 db tojással, a ketchuppal, mustárral és a zsemlemorzsával. A kenyeret áztassuk be pár percre, nyomkodjuk ki (erősen) és ezt is adjuk hozzá a húshoz. Fűszerezzük ízlés szerint: sóval, borssal, sertéssült fűszerkeverékkel, bazsalikommal és petrezselyemzölddel. Gyúrjuk át a húst, és ha nem elég kemény adjunk még hozzá egy kevés zsemlemorzsát. A tepsit kenjük ki olajjal, majd helyezzük rá a húst és formázzunk belőle hosszúkás téglalap alakot. Az utolsó db tojás keverjük össze és kenjük le a fasírtunk tetejét. Ettől lesz szép aranybarna a teteje. Süssük 45 percig.
A fasírtot pogácsa alakula is formázhatjuk, zsemlemorzsában megforgatva bő olajban kisütjük. De kör alakura formázva a közepébe egy kisebb kocka sajttal kisütve is nagyon finom.
Hagymás burgonyával, vagy petrezselymes burgonyával tálalhatjuk.
A darált húst egy tálba tesszük, megsózzuk, 2-3 mokkáskanálnyi borsot szórunk bele. Hozzáadjuk a nagyon apró kockákra vágott hagymát, a mustárt, a tojássárgákat, oregánót, 2 evők...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz
Aprító gépben összevágom a vöröshagymát és fokhagymát. Hozzákeverem a darált húshoz. Sózom, borsozom. A nyers burgonyát sajtreszelőn lereszelem, majd hozzáadom ezt is. A szikkadt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Elkészítem a fasírt alapot a hozzávalókból . A leveles tésztát kinyújtom tepsi nagyságúra , ráteszem a fasírtalapot eloszlatom rajta egyenletesen , majd sonka szeletekkel kirakom...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű